2014. augusztus 19., kedd

6. Balatoni Powerfanatics.com BMW találkozó - 2014. Augusztus 15-17. Zamárdi

Amióta BMW tulajdonos vagyok a balatoni BMW találkozót egyik évben sem hagyom ki. Így részt vettem a 4., 5., és idén a 6. Póverfantasztikus BMW találkozón is. Az idei rendezvény - mivel a programok úgy nagyon sohasem hoztak lázba - számomra ugyanúgy telt, mint az elmúlt 2 évben: bóklásztam a szebbnél-szebb autók között, s szóba elegyedtem azokkal akikkel megérte eszmecserét folytatni. Mert persze voltak olyanok, akik rohadtul nagyra voltak magukkal, s gőgösen pöffeszkedtek autójuk mellett. Ezeket elkerültem.



Észrevételek:
  • Ennyien még sohasem voltak.
  • Oldtimer autóból viszont jelentősen kevesebb látogatott el a találkozóra
  • ugyanúgy E38-asból és E31-esből (8-as BMW) is kevesebb volt, s
  • a modernkori M-esek felhozatala csupán két E60M5-ből és - ha jól láttam - egy E92-es V8-asból állt. 
  • M-esek közül egyértelműen E46 M3-ból volt a legtöbb.
  • Nekem annyira nem tűnt roncsautó találkozónak a mostani tali: kevés volt a szarrárohadt, leszakadtlökhárítós, "roncs kaszniban épp, hogy élek" autók.
  • Ellenben olyan patika E36-osokat láttam, amik - őszinte leszek - meglepetésként értek. De voltak kifogástalan állapotú E46-osok és 39-esek is!
  • Nem egy off autó is akadt a találkozón, ami a be nem jutó BMW-k elől vette el a helyet. (Egyedül egy volvót láttam, ami sajátos BMW jegyeket magára öltve asszimilálódni akart... :-))
  • A bejutás szerintem ezen a talin jobban megoldott volt, mint tavaly. Ja és voltak parkíroztató emberek is! 
  • A gumifüst és drift produkció sokkal gyehenábbra sikerült mint a tavalyi, vagy azelőtti. Alig volt jelentkező, és igazán póverfúl vasak sem léptek fel.
  • Ellenben a sexy autómosás produkció jóra sikeredett! Bár élőben nem láttam, csak telefonos videóról, de fiatal, csinos, kevés km-es jányok mostak egy 523i-t, úgy, hogy véletlenül pár ruhadarab is lejött mosás közben...
  • A szépségverseny megint kígyózó sorokba torkollott.
  • A bringás csávó (szpíker) végre talált magának 5 perc erejéig egy valódi bringát.
  • Az egy négyzetméterre eső M-festes matricák száma a tavalyi szinthez képest jelentős visszaesést mutat! (Talán már nem népszerű annyira.)


A találkozón szereplő autókról a korábbi évekkel ellentétben sokkal kevesebb fotót lőttem. Ennek oka az, hogy azért 3 év tömény BMW-zése után azért az ember belefárad egy picit a töméntelen BMW áradatba, és akarva-akaratlanul is már csak a kuriózumokra koncentrál. Éppen ezért szinte csak olyan fotókat lőttem, amin nem hétköznapi autók, vagy érdekességek vannak.

Jöjjön is tehát a képes beszámoló!

Indulás - Balatonvilágos 

Indulás előtt egymás mellett két csúcsmodell: 330i Cabrio, és 330i Touring.

Egy ilyen udvart sokan elfogadnának, ugyanis volt itt minden! Benzin-diesel, SAV, és M is! Egyedül Qpé nem! + medence!


No akkor induljunk el! Bal kísérő egy V10 M5!


Érkezés - Zamárdi


A szokásos egy helyre parkolás. Most mázlink volt, és árnyas helyen vészeltük át a találkozót. Nem úgy, mint a tavalyit vagy a tavalyelőttit.

Hogy egyértelmű legyen minden. :-)

Ilyen egy klasszikus BMW találkozó: BMW-BMW mindenhol, ameddig csak a szem ellát. Általában E36-39-46-60/61 volt a legjellemzőbb széria.
Megúnhatatlan formák: E36 és ezen belül is cabriók. Az elől álló alighanem egy 318i.

A beltér pompás volt! Főleg, hogy nekem amúgy is a kedvenc bőrbelső mintázatom az, amikor egy bőrülés széle, egyfajta kontúrként más színű "szegéllyel" kerül kiemelésre!


Ezeket a Z3-asosokat mindig is nagyon bírtam. Egy külön világ az övüké...



Aki asszimilálódni (elrejtőzni) tud, azt nem cenzúrázom! :-)

Keresd a hibát a képen!
(Megfejtés: fordítva van az index... :-))


Érdekes, egyedi díszcsík: króm élűvé változtatott E46 320d. Az autó amúgy szép állapotú volt, és a króm él szépen harmonizált a króm élű vesékkel. (Anno a BMW-nél adhatták volna ezt a dizájnt a csúcsdieseleknek, azaz a 30d-knek!)

Ilyet sem láttam/láttunk még! Individual BMW még a 36-os korszakból!

A kocsi színe: nem individual, hanem sonderlakk! 

Gyanús volt a 35i felirat s a szélességfény. Nem véletlenül: egy igazi USA-modell X6-al volt dolgunk. (Mo-n nagyon kevesen vesznek ma már benzines SAV-ot...)

Na de azért vannak kivételek! Ugyanis, nem csalás nem ámítás: a két drabális monstrum mindegyike BMW X5 4.8is kivitel!! Csak az érdekesség kedvéért. Ezek voltak azok az X modellek, amivel a BMW megalkotta a kor leggyorsabb luxusterepjáróit! Az N62B48 motor 355 lova, 6,1 másodperc alatt repítette 100-ra ezeket a "dögöket"!!!


Legendás BMW, legendás színben: phoenix yellow E46 M3

Ötletes németek! Ilyen egy fanatikus grillkészlete!

Feltűnő volt és egyedi: Budapesti BMW-taxi

A felirat magáért beszél!

Na ilyen az, amikor a kék angel eyes tökéletesen passzol az autóhoz!!

Gyári díszcsíkú, azaz nem tucatpakettes 330i-ből kettő is akadt a találkozón. Emlékeztetőül: amióta BMW találkozókra járok, azóta nem láttam egyetlen egy nem M-es(ített) 330i-t sem gyári díszcsíkkal (pl.: a tavalyi soltvadkerti találkozón sem, pedig akkor az összes E46-ost lefotóztam!) Gondoltam, itt az idő, megtört a jég, mert én végre ilyen autóval fogok menni, erre volt egy facelift előtti, és...

...egy facelift utáni 330i is a találkozó. Így az elsőségen 3-an osztoztunk. :-)
Amúgy ez 30i nem teljes gyári pompában tündökölt: E-s rendszámból kiindulva nem régen kerülhetett be hazánkba, és egyszer egy kisebb koccot (vagy nagyobb törést) kaphatott elől: ugyanis a díszcsík gyári volt (osztott titánszínű), de a lámpák már DEPO-k voltak (a gyári ZKW vagy AL), és a vesék éle sem króm, hanem fekete volt, azaz valószínűleg ezt is cserélték. Ettől függetlenül az autó szép volt. Ja igen! És mindkét 30i manuális volt!!!


Egyben a prefacelift és a facelift!

Egy balkormányos Alpina.

Szerintem valódi Alpina B3-as volt, nem egy utólag "alpinásított" E46.


Olyan szép E36-osokat is sikerült közelről megszemlélni és a tulajdonossal elbeszélgetni, mint Gábor gyönyörű qpéja, amit lassan már egy éve épít-szépít. 


Hangya becenevű BMW-s kolléga autója volt az egyetlen olyan 46-os a találkozón, ami gyári sötétítésű volt, azaz nem utólag fóliázott! 

A találkozóra olyan kuriózumok is ellátogattak, mint ez az E91 335i Touring. (2979ccm, 306 LE és persze már turbós...)

Na de "kié a legszebb E46-os (sedan, vagy Touring) a találkozón" című versenyt, melyet

Értékelési szempontok:

  • rohadásmentes kaszni, 
  • gyári állapot, vagy igényes, profin kivitelezett szépítgetés,
  • szép tiszta állapot, és...


...nem bemattult hátsó tolatólámpa...

...és oldalindexek. (Egyértelmű volt, hogy a narancsindexesek előnyben vannak, mert ott nem lehet annyira észrevenni az olyannyira jellemző "bemattulást"

Ez volt az egyetlen olyan Touring, aminek a hátsó tolatólámpája nem volt matt. 

A nekem legjobban tetsző Touring Schnitzer Szabi barátom E46 320d-je volt. Az állapota kifogástalan volt, egy kumma rozsda nem volt rajta, és gyönyörű M-esítésen esett át. Egyedül talán a kicsit megfakult tolatólámpába tudtam volna belekötni... :-)

Az abszolút díjnyertes E46 sedan pedig ez a 320d volt! Ebbe az autóba nem tudtam belekötni. (Nem mintha akartam volna, de azért mégiscsak alapos, s kritikus szemmel vizslattam a vasakat!) Küszöbök műanyagja alatt nemhogy rozsda, de nyúzásnyom sem volt!!!! (Azaz nem dörzsölődött ki.) Karc sehol, felniken sem, indexek megmattultak így gyári újra lettek cserélve. Egyszerűen gyönyörű volt az autó!! (A tulajdonossal is sikerült beszélgetnem egy kicsit: 6 éve van nála az autó, most van benne 180 e km, nincs napi használatban, garázsban áll. És persze nagy kedvenc...)

Összesen amúgy a fenti kitételeknek 17 db autó felelt meg. (Tudom, mert jegyzeteltem...) Ennyi volt kifogástalan állapotban (semmi rozsda, szép gyári állapot.) Ezen belül 5-nek volt nem bemattult fehér indexe és csupán egy Touringnak nem volt bemattulva a tolatólámpája!

Slusszpoén 

A találkozó slusszpoénja volt, hogy találkozhattam MARcsikával és kedves tulajdonosával, akinél jobb tulajdonost nem is álmodhattam volna meg! 

Jóllehet MARcsi nem vett részt a találkozón, de "kié a legszebb E46-os (sedan, vagy Touring) a találkozón" verseny különdíja egyértelműen az övé! Egyrészt azért mert elfogult vagyok, másrészt pedig azért mert tessék megnézni! A karcmentes, tüchtig állapot mellett az indexek egyike sincs bemattulva, csakúgy mint a tolatólámpa sem!!! Emlékeztetőül: a találkozón egyetlen egy ilyen Touringot találtam csak...



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése