2014. március 15., szombat

III. GeSchneider.com BMW Találkozó - Tatabánya 2014. március 15.

Múltkor itt megemlékeztem arról, hogy van egy olyan BMW találkozó az országban, amely kellően dinamikusan fejlődik ahhoz, hogy idővel országos szintű rendezvénnyé nője ki magát. Ez a rendezvény pedig nem más, mint a GeSchneider.com által szervezett BMW treff, mely mi meglepő a GeSchneider.com BMW Találkozó nevet kapta. A találkozóból amúgy ez volt a III. a sorban, és meg kell állapítanom, hogy még többen voltak, mint múltkor. De nemcsak többen voltak, hanem a BMW típusokból is nagyobb volt a "kínálat". Most már nemcsak a kötelező E30-E36-E39-E46 (és ezek különböző karosszériavariánsai) képviseltették magukat, hanem szép számban jelent meg például az E38 illetve E60 széria is. Emellett többek között E31-es 8-as BMW, E64, E60M5 illetve E94-es is színesítette a találkozó BMW kavalkádját.

Egyre több helyen találkozni a GeSchneider.com névvel, mely egy egyre népszerűbb BMW-s találkozósorozat szponzoraként tartható számon. A tatbányai BMW treff azért népszerű körünkben, mert közvetlen hangulatban lezajló, szó szerint baráti BMW-s találkozó, ahol senki sem szorul a háttérbe és nem nézik ki azt sem, akinek csak pl.: egy 316i-je van. Ugyanis ez a találkozó nem a rivalizálásról, meg a magamutogatásról szól, hanem arról, hogy összeköt minket a BMW őrület, s barátságos légkörben osztjuk meg egymással tapasztalatainkat, mondjuk el búnkat, bánatunkat, és tanácsokkal segítünk egymáson.

A találkozón a korábbinál jelentősen nagyobb számban vettek részt a BMW-s kollégák.


A rendezvényre a korábbiaktól eltérően sokkal kisebb számban, illetve kicsit megkésve 13:00 környékén érkeztünk csak meg. A sokkal kisebb számban egészen pontosan azt jelentette, hogy a szokásos minimum 5, de sokszor 10-12 kocsiból álló konvoj, most a kemény mag 2 E60-asából és egy E39-eséből állt, illetve csatlakozott hozzájuk Székesfehérváron két hármasos kolléga is. A találkozón én sem a MARcsival vettem részt. De ennek alapos oka volt.

Na de innentől beszéljenek helyettem a képek!



Miközben Székesfehérváron gyülekezett a banda egy része, addig...


...mi Győrben egy újabb E46-os kollégával lettünk gazdagabbak! 

Ugyanis egy szép állapotú, kiemelkedően jól extrázott 325i sedanért voltunk Győrben, és így még az is kérdéses volt, hogy egyáltalán odaérünk-e Tatabányára, vagyis inkább lesz-e értelme útnak indulni. (Ezért történt meg az, hogy a MARcsi is otthon maradt mert egyből indultunk is, ahogy letettük az ifjú negyvenhatost Veszprémben.)


De aztán csak megérkeztünk.  

Ahol mi leparkoltunk, onnan ez a kép tárult elénk. Na igen - vontam le a következtetést - azért ez jelentősen nagyobb létszám, mint ami múltkor volt! 

A BMW-k között botorkálva többségében ismeretlen (vagy csak nekem nem ismerős) autóba botlottunk! (Arról sajnos most pontos infóim nem voltak, hogy honnan jöttek BMW-sek, de szerintem jelentősen túlhaladtuk a  múltkori "Székesfehérvárról, Veszprémből, Siófokról, Győrből, Budapestről no meg persze Tatabányáról" érkező BMW-sek táborát. És ez jó!)

A "domináns" típusok egyértelműen most is a 36-39-46-sok voltak. De ezen nincs is mit csodálkozni, hiszen a mai BMW fanatikusoknak (a találkozókon gyakran megjelenő) részét e típust birtoklók teszik ki, mely elvétve egészül ki egy-egy kuriózummal (oldtimerek, 8-asok), illetve E60 szériaszám fölötti autókkal. Az F széria képviselői jellemzően távol maradnak az ilyen találkozóktól.

A placc elég szemetesnek tűnik, azonban a szemét igen kis hányadáért voltak a találkozón megjelentek felelősek, a többi korábbi rendezvények (?) maradványai voltak. (A parkoló autók közé azért én 3-4 kukát azért el tudtam volna képzelni => filléres tétel, de sokat dobott volna az összképen.)



Egy találkozó rangját az is mutatja, hogy milyen nagy számban képviseltetik magukat a már veterán korba lépett BMW-k. Minél nagyobb számban vesznek részt a korábbi korok képviselői, annál inkább szélesedik az a kör, mely képes lefedni a teljes magyarországi BMW-s társadalmat. (A képen amúgy egy soros hathengeres aggregáttal rendelkező E21-es látható, mely gyönyörű állapotban volt. Még további szép, gondosan ápolt kollégájával kötnék szorosabb kapcsolatot! :-))

A BMW formavilága az elmúlt évtizedekben hatalmas átalakuláson ment keresztül, nem is beszélve a technikai fejlődésről. Azonban a találkozók alkalmával lehetőség nyílik arra, hogy ki-ki a saját "kortársaival" megismerkedjen illetve kitapasztalt praktikákat, mesterfogásokat közkincsé tegyék. Persze előnyös az is, ha például a már veterán korba lépett BMW-sek táborát nem egy-egy példány szólóban képviseli, mert nekik - mivel megvan a maguk saját "szériaspecifikus" világa - idővel felettébb egysíkú lehet a találkozó, és kimerül abban, hogy elismerő szavakat hallanak gyönyörű autóik kapcsán, de a DSC-PDC-RDC és egyéb hárombetűs gombok előtti világuk apró élményeit csak nagyon kevesekkel tudják megosztani úgy, hogy azt hallgatóságuk át is tudja "érezni".

2014. március 2., vasárnap

BMW X3 vásárlás - Ez sem olyan egyszerű móka

Bevezetésként

Úgy általánosságban az autóvásárlás nem egyszerű dolog. Azt mondják, hogy eladni még egyszerűbb, de már-már ez is nehéz feladat lehet, de venni egy jót az már szinte lehetetlen. Főleg akkor, ha a jövőbeni (BMW X3) tulajdonosnak egy megadott kerete van, azaz mondjuk 3 M Ft, max 3,2 M Ft, de akkor már egy hónapig csak zsemle és szalámi egy kis vajjal a megengedhető költés. 

A képen a győztes (BMW X3 2.0d) látható a megvétel után


Ez az utóbbi tagmondat persze lesarkított, de akik már többször belekerültek az autóvásárlás forgatagába tudják, hogy miután megnéztek vagy már 5-6 autót, utána kezd elmenni a kedvük az egésztől, mert többször ugyanabba az állapotba jutnak vissza: rengeteg autónéző túra záródik azzal, hogy "jó az autó, DE..." 

És ilyenkor azért kezdenek belefáradni a vételbe, mert 
  1. bejárták a fél országot (Győr-től Szegedig, onnan Pécs, de persze akadt közte Budapest is bőven.)
  2. a bejárás benzinköltségéből már kijönne egy teljes téligumiszett felnivel, 
  3. ugyanazokkal a hibákkal/tulajdonságokkal találkoznak:
    1. a hirdetésben kiváló állapotú az autó élőben meg, hát...
    2. a vezetett szervizkönyv azt jelenti, hogy az autóban van 200 e km, de a szervizkönyv csak 60 e ig van vezetve. Ezzel persze nem lenne baj, ha lennének legalább az elmúlt két évből számlák, feljegyzések, hogy mik lettek cserélve, stb. - de persze ezek meg nincsenek, így az autó előélete egy nagy kérdőjel.
    3. A helyszínen gyökeresen mást találunk, mint amit az eladó nekünk a telefonban elmond. Mert az egyszerű halandó már annak is örülne, ha az igaz lenne, amit a telefonon elmondanak neki, és nem élőben derül ki, hogy "frankó, ide is eljöttem, de nem minden igaz az elmondottakból", azaz majdhogynem volt megint egy fölös köröm.
  4. végül eljutnak oda, hogy már más autót is nézegetni kezdenek, pl.: Suzuki terepjáró, X5, de mivel ott is egy-két példa után ugyanebbe a problémakörbe csöppennek, csak nem éppen X3-nak nevezik, hanem X5-nek, így...


...aztán a végén csak visszajutnak oda, hogy megrázzák magukat, és emelnek a téten (az előzetesen kalkulált összeghez képest 1-2-300 e Ft-tal fölé lőnek) illetve nem adják fel, mert elvégre nem azért néztek meg ennyi autót, hogy most hagyják abba, illetve mégiscsak a kiszemelt autóra vágynak, jelen példa esetében egy diesel X3 volt a cél.

Egy szó, mit száz: az autóvásárlás nagy kálvária azoknak, akik nem egy pénztemetőt akarnak venni, hanem igényes, biztos előéletű autót, és jóllehet ott van a zsebükben egy az egyben a kp - azaz ha jó lenne az autó meg is vennék - de folyamatosan csak csalódniuk kell. 
De biztatásként elmondható, hogyha kitartóak, akkor úgy járhatnak, mint Levente barátom, akinek az X3 vásárlási kálváriáját - részben az Ő általa leírt visszaemlékezés alapján - most közreadom.


A kezdetek, avagy miért is lenne jó  egy SAV?

Nehezen, de rászánom az időt és összefoglalom X3 vásárlós „élményeimet”. A magyar használtautó piac diesel szegmenséből válogattam, jellemzően 2,5 és 3,5 M Ft közötti 20d és 30d motoros X3-akat. Az okok, érvek, és kívánalmak, ahogy eszembe jutnak:
- M5 mellé egy terepjárót szeretnék, munkavégzés céljából. 90 % országút és 10% földút, könnyű terep megosztásban.
- elsősorban BMW legyen a márkaszeretet miatt (ezzel igencsak leszűkül a kör, X3 vagy X5)
- alacsony fogyasztás, fenntartási költségek (ebből kifolyólag lehetőleg 20d, kéziváltó, alap extrák). Ami van benne, és több mint amit szeretnék, az persze előny, de a
- xenon nálam alapfeltétel, nem tudnám nélküle elképzelni, főleg mivel télen sokat járok szürkületben, esőben. (Az X3 ráadásul bixenon)
-  ne kerüljön többe, mint 3,5 MFt


X5 (E53) versus X3 (E83)

X5 ellen
- ekkora vas nekem nem praktikus. 
- Jellemzően egyedül megyek vele, nekem nagy lenne, parkolni városban is kell, szűk helyeken. 
- Maga a technika elavultabb, alapkoncepciója a 90-es évekből származik. 
- 20d nincs, kézi sincs, (amúgy volt, de gyakorlatilag nem kapható) 
- Szerelői tapasztalatokat is mérlegelve nem választom, mert kényes a technika, húzósak a javítások (váltó, osztómű ami jellemzően költséges tétel), 
- továbbá a jellemző E39 betegségeket is örökölte.

X3 mellett: 
- mérete megfelelő, 
- jobban tetszik mint az X5 (bangle design) bár ez szubjektív. 
- Alapfeltétel volt a 204D4 motor, nem a lánctépős, (ezt bővebben lásd a BMW Tóth oldalán bővebben kifejtve => http://bmwsiofok.hu/index.php/hu/
- Egy lánccsere mintegy 600eFt költségét megspórolva. 
- Ha 20d: akkor ezáltal kedvezőbb fenntartás. 
- az X3 a 2000-es évek technikája, szubjektíven modernebb külső-belső design. Többször az év autója a kategóriájában, Németországban, a legmegbízhatóbb SUV díj nyertese 2007, 2008. 
- Szervizesek csak ajánlani tudják, komolyabb meghibásodása, gyerekbetegsége nincs, persze szükséges és elvárható gondosságot feltételezve.

Oké, legyen X3, de további feltételek is vannak!

További feltételek: 
- ellenőrizhető szervizháttér, nem kizáró ok a márkafüggetlen szerviz sem. 
- Egy a lényeg, tudni lehessen mikor és mit cseréltek. 
- Persze, ha megvan a „szokásos” BMW mappa, ami rendszeresen eltűnik a kesztyűtartóból Hegyeshalomnál, a behozatal során, na szóval, ha az megvan az persze előny. 
- Eddig is így vettem autót, ezután is így fogok.
-  kezdetben színe, motorja, extrái között válogatni kívántam, aztán a kínálat hatására már a „mindegy csak jó legyen” irányba keresgéltem.

Összefoglalva a fentieket odáig jutottunk, hogy a cél egy diesel X3-as, jó lenne ha 2.0d lenne, legyen benne xenon, és persze legyen biztos az előélete. Minderre van  összesen maximum 3,5 misink, persze ha olcsóbb az sem lenne baj. Na nézzük, hogy hova jutottunk!
(Megjegyzés: sajnos Levi barátom helyszínen nem készített fotókat az autókról, így "csak" az általam lementett hirdetések képei, illetve maga a hirdetés állt rendelkezésemre.) 

A megnézett autók

· Ezüst 20d Bp. Hirdetés alapján OK, mire mentem volna megnézni közölték a helyszínen, hogy 30 perce vitték el.

(Fotóm sajnos nincsen róla)

----------------------------------------------------

·  Fekete 20d Bp.: magánszemély hirdeti, képek alapján megnyerő, 1x beszéltünk, időpontot 1x tudtam vele egyeztetni, feltételesen, szerdán megbeszéltük, hogy pénteken keressem. Azóta nem vette fel a telefont, vissza sem hívott. Ennyi.

(Fotóm sajnos nincsen róla)

----------------------------------------------------

·  Kék 20d: hirdetés hd képekkel, elég részletes. 

Egy budai Suzuki Kereskedés tulajáé, mikor odaértem ügyfélváróban ültetnek, várok pár percet, jön az értékesítő, kulccsal, kedves, mutogat mindent, ami nyitható. Állapota kitűnő, elég tiszta állapotban van. Napi használatban. Sajnos fapad. Azaz semmi nincs benne, csak klíma. 2,8 MFt. 

Ráadásul semmi papír nincs hozzá, nem magyar, olaszból hozták be, ahogy szokott a határon minden papírjának nyoma veszett. Semmi, de semmi nincs, korábbi szerviz sem visszakövethető.
Egyedül olajat cseréltek benne a Suzuki Szervizben, 2013-ban. Ennyi. Ennél többet semmit nem tud róla az értékesítő, a típust sem nagyon ismeri. Sorolom a lehetséges hibákat, csak néz bambán… Túlárazott, véleményem szerint 2,5-öt ér. Mondtam is, hogy majd telefonálok, ha ennyiért lesz fent. Gondolom nem sürgősen, mindenáron eladó, állítólag szereti a főnök, ez a mindennapi igásló a családban, és jól szolgál.
(Sajnos már nincs fönt a hahu-n)
      ----------------------------------------------------

·   Fekete 30d: hirdetés kis képekkel, kereskedésben áll. Minden extra benne van, pl.: tetőablak is. 
200e km körül futott, képek alapján érdemes megnézni. 

Kár volt. 

Kiült az ülés, kopott a pedálgumi, kormány, öv nem húzza vissza magát. 

Ránézésre minimum 500e km-et sugall az összkép. (hozzáteszem van mögöttem pár év autózás, autóvásárlás, és tapasztalat) 
Gumi kopott téli, kereskedésben áll, koszosan! Ára az állapotának megfelel, talán 2,7-2,8 MFt között a reális. 
Szervizháttérre nem is tértünk ki, mert csalódás volt összességében.

Na itt már vannak képek is! Íme:

Megkímélt autó. Csak valószínűleg a km futás nem valós...

"Nagyon szép megkímélt állapotú" => minden relatív. Van aki úgy gondolja, hogy a szögletes is lehet kerek...

Csillog-villog az autó - a képen. Aztán élőben jön a hidegzuhany.

Extra van dögivel.

Itt már kezd gyanús lenne, de majd élőben más lesz...