2016. március 14., hétfő

BMW E46 bőr ülésekről kicsit részletesebben - Exklusivleder Nappa bőr belső és felújítása

Bevezetés


Anno, még évekkel ezelőtt írtam egy ("érzelem-dús") szösszenetet a különlegesebb BMW E46 (bőr) ülésekről, ami itt található meg. Nos azóta egy kicsit többet láttam/tapasztaltam, s gondoltam - mivel személyes érintettségem is van benne - hát szentelek neki egy méltóbb folytatást.
Ugyanis történt nemrég, hogy valóra váltottam ez évi "agymenésemet", ami nem volt más, minthogy végre beszerezzem nagy álmomat, egy különleges, ülésfűtéses, combtámaszos sportülést. Azonban nem ment minden simán - s lényegében erről is fog szólni ez a bejegyzés.  (Tavalyi "agymenésem" az volt, hogy vettem egy lepukkant állapotú Styling 96-os felnigarit és teljesen újrafestettem. Az "agymenés" apropója akkor az volt, hogy én nekem egyszer már volt gyönyörű állapotú, festetlen, sérülésmentes Styling 96-om, csak akkor még nem tetszett így eladtam. Aztán 1,5 év után rájöttem, hogy mégiscsak tetszik így vettem egy másikat...)

Ritka, ún. Exklusivleder Nappa bőr belső. (Balra egy felújítás alatti, míg jobbra egy kevésbé kopott példány.)


BMW E46 belsőkről - röviden
Még mielőtt nagyon mélyre merülnénk az ülések anyagát illetően megemlítem a leggyakoribb  és ritkább verziókat:

Gyakoribb:
  • sima szövet, 
  • sima (marha) bőr (standardleder)
  • alcantara (ez nem hasított bőr, sőt nem is bőr, hanem egy műbőr)
  • félbőr (középen szövet, szélén /marha/ bőr)
  • alcantara félbőr (széle alcantara, közepe szövet)
Ritkább:
  • "Leder Chameleon" névre hallgató, lényegében kaméleon bőrét mintázó (mintázott) bőr (antracit, azaz fekete tetőkárpittal, csak Edition Exclusive csomagban, külön nem)
  • "Stoff-/Lederkombination Scritto" (antracit, azaz fekete tetőkárpittal Edition Lifestyle csomagban, külön nem) Ez egy oldalt a kaméleon bőrre emlékeztető, de középen mintázott szövet ülés kombináció.
  • Walknappa (nappa (bárány) bőr (felülete simább, nem strukturált) jellemzően extra színekben, Special Edition/Individual kivitelű E46-okban)
  • Leder Mosaik/walknappa (mintázott bőr és nappa bőr elegye, jellemzően prefacelift modellekben, lényegében az Exklusivleder Nappa elődje)
  • Exklusivleder Nappa (főként faceliftes modellekben, részletesen róla később)
  • Exklusivleder Futura (csak faceliftes qpéban, és cabrióban)
  • Sonderpolsterung (különleges anyagú kivitelek) Pl.: Clubsport Individual, Alpina féligbőr-félig alcantara bőr belső, stb.
Bővebb képösszeállítás a ritkább verziókról a bejegyzés végén. Illetve megjegyzem, hogyha egy E46-ban fekete tetőkárpit van, akkor egyből érdemes "gyanakodni" valamilyen ritkább, az átlagostól eltérő belsőre is, ugyanis a fekete (antracit) színnel a BMW fel kívánta hívni a figyelmet, itt valami extrább, nem átlagos BMW-t látunk! (Kivéve, ha valaki meg nem rendelte egyedül, csak mint külön extra.)


"Mezei" Jacquard anthrazit névre (színre) hallgató szövet belső. Ez az egyik leggyakoribb BMW E46 ülésszövet anyag


Egymás alatt a Standardleder nevű strukturált (fent) és Nappa (lent) bőr.
A bőrös E46-ok 90%-ban megtalálható marhabőr ún. "strukturált bőr" félig tisztítva az első képen látható. Kivehető, hogy apró redők alkotják felületét, melyek idővel (jellemzően az oldaltámaszok, ülőlapok helyen) eltűnnek, simává válik a bőr, olyan lesz mint a nappa bőr, ami viszont "gyárilag" simább. A nappa a kopást is sokkal jobban bírja, kifényesedik, de el nagyon nehezen kopik. (Ezért is került 3x annyiba mint a sima bőr.)


Félig alcantara félig szövet E46 Compact belső


A bőr típusa: "Leder Chameleon/schwarz/grau - V3TM"

Oldalkárpit is kaméleonbőr mintázatú, de a markolat/kartámasz nem bőrbe-varrott, mint azt majd látjuk az Exklusivleder Nappa esetében

"Leder Chameleon" kieselgrau színben 


Pontos típus: "Stoff-/Lederkombination Scritto - schwarz/grau- V8TM"

Közelről látszik: kaméleonszerű a bőr mintázata

Itt a "Stoff-/Lederkombination Scritto" kék verzióban. Oldalkárpit szövet, markolat nincs bőrbe varrva.

Hátul is bőr-szövet-bőr-szövet-bőr a képlet.


Egy ultrabrutál szín-összeállítású walknappa bőrözésű E46. (Bővebben: itt


Pontos (gyári) megnevezés: Exclusivleder Futura/hellgrau - WAR

Ilyen a hátsó rész. Hasonló a mintázata, mint az exkluzívléder nappáé.

Vörösben is nagyon mutatós! (Hivatalos megnevezés: garnet red, vagy németül: granatrot, azaz gránit vörös)

Rossz minőségű a netes kép, de szemlélteti, hogy létezett nem combtámaszos kivitelben is.


"Leder Mosaik/walk Nappa/hellbeige 2 - Q9HC" névre hallgató félig nappa, félig mintázott (mozaik) nappa bőrbelső. Hasonló, mint az Exklusivleder Nappa

Itt közelről az oldalkárpit. Látszik: kartámasz nappa bőr, az oldalkárpit pedig mozaikbőr. (A karbon gagyi fólia, eredendően fa lenne a díszcsík.) Ha Sedan-Touring lenne, akkor a kartámasz is bőrbe lenne varrva.



BMW E46 Exklusivleder Nappa bőr belső

Mint azt sejteni lehet, azért említem ennyiszer a nappa BMW bőrtípust, ezen belül az ún. exklusivleder nappát, mert nekem is egy ilyet sikerült beszereznem, igaz meglehetősen leharcolt állapotban. Mivel azonban ez egy nagyon ritka bőrtípus, örülhettem, hogy egyáltalán hozzá tudtam jutni egy ilyenhez. Mindez köszönhetően annak, hogy anno csak az exklusivleder nappa bőrülés, mint extra, drágább volt mint például az automata váltó, a komplett "Comfort Paket (972)", vagy például a teljes "Edition Lifestyle" csomag. De önmagában egy sportülés kivitelű exkl.leder nappa megközelíti a komplett "Edition Exclusive" csomag árát is. (2004-ben közel 800.000 Ft-ot kellett érte leszurkolni.)

Mára, tekintettel az E46-ok relatív olcsóságára, és a jelentős angol bontós-behozatalra az ára már nem tükrözi az egykori kitüntetett szerepét az extralista-táblázatban. Kopott, megfakult garnitúráiért - ha kapható nagy nehezen - sportüléses verzióban nem kérnek többet, mint 80-90-100.000 Ft. Bár utóbbi árat, vagy afölött akkor kell (érdemes) kifizetni, ha már egy szebb állapotút sikerül találnunk. Azonban ne lepődjünk meg, ha valakinek van egy szép ülésgarija, nem ütött-kopott, nem elhanyagolt és tisztában van azzal, hogy mit árul: ilyenkor 150.000-től indul s végződik 350.000 Ft körül! (Persze utóbbi jellemzően kinti BMW-s fórumok árai alapján alakul, ahol tudják, hogy milyen /ritkaságot/ árulnak.)
Azonban jellemzően bőven áron alul kelnek el hazánkban, mivel 100-ból 99-en azt sem tudják, hogy mit árulnak (mit bontanak). Annyi még az élelmesebbnek feltűnik, hogy "jé, olyan mint egy másik bőr ülés, csak van benne középen egy csík", meg max annyi, hogy észreveszi, hogy "érdekes ez a bőr, olyan sima mintha simára lenne kopva" . Persze, ha ne 'adj Isten kapható, akkor  sokan hozzáteszik, hogy "de jó mert van hozzá ülésfűtés is", s máris az ülésfűtés "elnyomja" a bőrülés exkluzivitását... S persze ilyenkor halkan jegyzem (jegyezném) meg, hogy naná, hogy van benne ülésfűtés, mert nem is adták anélkül. Olyan ez mint a 330i/330d is alapból kapta a négyablakemelő-kartámasz-ködfényszóró-bőrkormány kombót - csakhogy a legjellemzőbbeket soroljam fel.

Ugyanakkor nem árulok el nagy titkot, ha leszögezem, hogy az enyém is angol autóból, egészen pontosan egy 30d-ből való. Az ár, hogy mennyiért vettem, nevetséges: az egykori árának megközelítően 6,3%-áért... Igaz nem volt jó "bőrben", de ennyiért ajándék volt. Megint nem tudták, hogy mit árulnak. S még csak az sem keltett gyanút, hogy az exklusivleder nappának teljesen bőrbe varrt kartámasza van az oldalkárpitokon, nem műbőr mint a többié...

Nos ennyit röviden az exkl.leder nappáról. Most - mielőtt az én szettemmel és felújításával megismerkednénk - mutatok pár képet az exkl.lederekről netes fotók alapján. (Amúgy annyira ritka, hogy nevét neten beírva is csak egy-két találatot kapunk...)

Az Exklusivleder Nappa egyik színváltozata a bézs.

Jól látszik, hogy az exkl.leder nappa beltér színösszeállítása (és az autó felszereltsége) messze van a fapadtól. Ez a típusú bőr belső egyfajtaképpen determinálja a magas extrázottságot is. (Gyakori a nagynavi, telefon, tetőablak, automata váltó. A fekete tetőkárpit, sport MFL kormány, 4 ablakemelő, szinte alap ezeknél.)


Ezen a képen annyira nem kivehető, de a kartámasz teljesen nappa bőrbe van varrva. Kényelmes, puha - s tényleg exkluzív érzést kelt.

A gyári kinézetet a vindecoder így hozza. Ebből - a csíkon kívül - észre sem lehet venni, hogy exkl.lederről beszélünk.

Itt már egy másik verziót, a feketét, ennek is az oldalkárpitját látjuk. (A fekete név megtévesztő, mivel igazából ez nem fekete hanem szürke. A Vin kiolvasása, vagy az extralistán viszont mint Black szerepel...)

Ilyen lenne, keveset kopott, szinte új állapotban. Itt már kivehető, hogy kevésbé fekete, sokkal inkább szürke színű.

Itt például a majdnem fullos verziójú Exklusivleder Nappa ülést látjuk. (Deréktámasz nincs)


A hátsó rész nem annyira látványos.

Egy másik verzió a vöröses-lila (blackberry) verzió. Tapasztalataim szerint csak ebben a három színben volt kapható az exkl.leder nappa: bézs-fekete(szürke)-vöröses-lila 

Közelről egy kupé oldalkárpitja. A könyökpihentető rész itt is nappa bőr.

Ne tévesszen meg senkit sem, hogy mindig csak sportülésről van szó. Az exkl.leder nappa kapható volt sima verzióban is.

Ez itt például egy 50.000 km futásteljesítményű 330i-ből való.

Látszik, ha nincs megkopva - nem úgy, mint majd látjuk az enyémnél - a középső és két oldalsó sima bőr nem különbözik a középső (ülőlap és háttámla) nyomatos, mintás bőr színétől.

147.000 km-s blackberry színű Exklusivleder Nappa


E rövid bevezető után pedig máris jön az éves "agymenésem", de előtte röviden meg kell ismerkednünk azzal bőrműhellyel, ahol az én üléseim is újjászülettek. (Amely műhely vezetője, Gábor kint volt a  II. BMW Meet Pannonia-Ring rendezvényen is, s aki akarta ott személyesen is megtaperázhatta Gábor egyik tesztpéldányát, egy erősen leharcolt E36 ülést, illetve a felújítás munkaszakaszai is szépen nyomon-követhetőek voltak.)

Gábor, a bőrdoki

Érdekes, hogy hogy akadtam rá Gáborra, aki az exkluzív combtámaszos bőrüléseimet hozta rendbe. Még évekkel ezelőtt lettem figyelmes egy srácra, aki az E36-os kupéjának belteréről (egészen pontosan a vérvörös belsőjéről) posztolgatott képeket. Büszkén hirdette, hogy a belsőt is Ő pofozta rendbe. Meg amúgy az autót is, jóllehet alapvetően egy szép darabot fogott ki (értsd nem volt lepukkanva, szarrárohadva), úgyhogy sok dolga azért nem volt vele, de a gyári kinézetű BMW-t azért csak sikerült a saját ízlésére, igényszintjére pofoznia. S utóbbin a hangsúly. Az igényszint sajnos manapság egyre lejjebb kerül, így egyre kevesebb az igényes szép autó. Az övé azonban az lett. Szürke autó, belül vérvörös belsővel, amin persze sehol egy karc.

Ez a vérvörös (egyesek által nem hivatalosan ún. "pornkönig") színű E36 belső Gábor saját autójának beltere, mely egyben komoly (mozgó) referencia is egyben.


Na jól meg is jegyeztem magamnak, hogy ezzel a sráccal érdemes lenne BMW talikon is összefutni egyszer, s a vasat megnézni élőben. Hát sikerült, a "6. Balatoni Powerfanatics.com BMW találkozó - 2014. Augusztus 15-17. Zamárdi" rendezvény alakalmával élőben is szemügyre venni. S élőben sem  csalódtam, azonban ekkor még nem gondoltam, hogy egyszer az én bőröm is a keze alá kerül. :-)

Idővel aztán a Facebookon volt szerencsém a munkásságát is nyomon követni. Nemcsk BMW-k belsőjét, hanem pl.: mergáét, porséét, audiét is szépen helyrepofozta, de járt nála pl.: 650ci is. Szóval, ha a korábbi munkáját, azaz a saját autóját nem is ismertem volna, akkor is a referenciák alapján is Őt bíztam volna meg, hogy lássa el a baját az én üléseimnek is. De - mint írtam - ekkor még nem gondoltam volna, hogy egyszer én is BMW (sportülés) restauráltatásra adom a fejem. Hát utolért a sorsom. De nem bántam meg! :-)


Gábor, s bőrműhelyének egyik munkája: E46 330i sportülés. 

Mintha egy 0km-es ülést látnánk. A szürke kartámasz - dicsérve a tulajdonos igényességét - sem maradt ki, így az összkép igazán fenséges lett. 


A felújítás menete - minden kezdet nehéz, avagy "BMW E46 bőr belső sültkrumpli edisön"

A címben szereplő "sültkrupli edisön" verzióra sajnos rászolgált az én bőrülés-garnitúrám, ugyanis amikor hozzám került nemcsak esztétikailag volt ramaty állapotban, hanem állítom, hogy komoly népegészségügyi kockázatot is magában hordozott, mindazonáltal egy két falat erejéig betekintést nyerhettünk az angol konyhaművészetek egy rejtett bugyrába is:

Ugyanis a tengernyi kutyaszőr, gumicukor & kokakóla maradványok mellett egy kis "fish and chips" étel "chips" része is megbújt a combtámasz és az ülőlap közötti felületen. Először, amikor megpillantottam nem jöttem rá, hogy mit is látok tulajdonképpen. Már arra gondoltam, hogy kínomban megkóstolom (a számításaim szerint kb. 4 hónapos) nemtudommit, hogy rájöjjek mi is volt, amikor leesett, hogy ez egy félbetört "sültkumppii"!

Mintha valami ott sárgállana középen? Ja csak egy kis sültkrumpli. Kérsz?

Finom, omlós, (nemes)penészes, érlelt. Made in UK.

Miután túltettem magam a combtámasz-ülőlap résen, jött a hátsó üléssor. Nos hát szerintem ehhez...


...ehhez...

...s ehhez sem kell kommentár.

A kutyaszőr amúgy is a halálom. Az én autóimban eddig s a jövőben sem járt, és nem is fog kutya ülni, állni, bemászni stb. Max ha mégis, akkor is hátra, de nem a fedetlen ülésre: hanem mindent IS letakarva. Bratyómmal az előző bőrbelsőmről (ami ugye most kicserélésre került) a kutyanyálat vakartuk le a hátsó fejtámlákról, meg egyenként szedtük ki csipesszel a kutyaszőrt a tetőkárpitból - mert az előző tulaj nagy állatbarát volt! Ekkor vettem elő az egykori slágert: Kutya? NEM-NEM-SOHA!!! (Nekünk is van két blökink, szeretem/szeretjük is őket, de nálam az autó és a kutyázás két külön halmaz, ami nem metszi sohasem egymást.)

A hangszóró mellett egy hatalmas rágónyom volt (majdnem a hangszóróba sikerült belenyomni). A kárpit alját rojtosra rágta a kutya. (Hála Istennek sikerült 98%-ban rekonstruálnom az eredeti állapotot, ha nem hívom rá fel a figyelmet észre sem lehet venni. Persze erre is ráment egy napom a csipesz+ pillanatragi kombó miatt)


Az első (életmentő, higiéniai viszonyokat helyreállító) nagytakarítás után már be lehetett őket vinni a szobába is. Igaz a nagytakarítás 16:00-tól hajnali 1-ig tartott...


Ez az egyik hiba volt: a középső bőr díszcsík az egykori vezetőülésen (mostani anyós) elengedett. (Nemcsak ez, hanem a háttámla díszcsíkja is cserélésre került.)


Másik hiba a klasszikus oldaltámasz elkopása: övet nem oldalra, hanem az oldaltámaszra teszik, s ha ott az sokszor "reszelve van" akkor megmarad a nyoma. Itt ismételten az egykori vezetőülés jobb oldaltámasza látható.

Gyönyörűen kivehető az öv nyoma. Ez amúgy még "a javítható állapotú" kopás volt (magyarán nem kellett kicserélni/kiváltani a bőrt, hanem lehetett javítani az eredetit.)

Ez nem hiba, hanem sokkal inkább érdekesség: mivel karambolos autóból volt az ülésgari, így az egykori vezetőoldali övfeszítő is eldurrant (összehúzta az övet). Mivel a patron egyben van az övfoglalattal, így külön nem cserélhető.


A felújítás maga - "jé! ez mégsem fekete!"

Nos, miután kiverekedtem az ülést a mocsokból, jöhetett a megszépülés útja, azonban ez is tartogatott meglepetéseket. Igaz ezek már kellemesen érintettek.

A felújítás menete a következőképpen zajlott:

1. Tisztítás

Mint minden ülés felújítás előtt ez is egy alapos tisztításnak "esett áldozatul". (Baloldali a tisztított, jobb a még eredeti. A különbség egyértelmű.)


A bal oldal, ami tisztítva lett, visszamattult. A fényesség az idővel rárakódott por-izzadtság-bőrápolók-kosz-kókakóla-olajos sültkrupli-stb. eredménye.

Mivel a hátsó ülőlap nem kap(ott) olyan nagy igénybevételt, így ott a tisztítás egyszerűbb volt. (Bár piros körömlakkot (!) innen is el kellett távolítani. Mondanom sem kell, hogy ez már nem volt olyan egyszerű mutatvány...)

Jobb oldal visszamattítva - magyarán tisztítva, bal még az eredeti "használt".

Tiszta jobb...

...s tisztítatlan bal oldal. (Isofixek hiányoznak.)

A bőrbe varrt oldalkárpit sem úszta meg.

Itt már tisztán. (Ezen a tisztítás eredménye nem volt olyan látványos, mint amire számítottam.)

A tisztítás (majd első ülések szétszerelésének) nagy meglepetése az volt, hogy kiderült:  látszik, hogy nem fekete a színe eredetileg, nem azért sötét a széle és a közepén a csík mert sötétebb színű, hanem a perforált bőr (amiben a díszcsík van) nem mocskolódik annyira, illetve nem kopik feketére (azaz fényesen feketére)!!! S ez okozza az optikai eltérést is! Azaz látszólag bicolornak tűnik, gyakorlatban nem az. S mivel mi csak "mocskos" belűeket látunk ezért tűnik kétszínűnek! Beszarás! - vontuk le a következtetést. Persze utólag már összeállt a kép: egyik exkl.leder sem kétszínű csak a fekete(szürke) lett volna az. A fenéket! Csak a bézs és a lila nem kopik kétszínűre!

2. Szétszerelés, ránctalanítás - repedések éltüntetése


Az ülést az alapos munkálatokhoz szét kellett szedni. (Itt is fény derült egyrészről a rejtett kólafoltokra, másrészről arra, hogy ahol nem kopott, nem érte a nap, ott bizony nem fekete hanem szürke volt a bőr)



3. Kárpitosmeló - szivacsozás, varrás

Ő egykor, amikor jobb bőrben volt bégetett, és vidáman rohangált árnyas dombok szegélyezte hűs völgyekben, ahol vidám madarak csicseregtek. De szép is volt!

Bár itt sem mutat rosszul! (Középen, az ülőlap és a háttámla találkozásánál a törés sajnos már megmarad míg ülés az ülés: ugyanis a háttámla szivacsa eltörött.) Itt amúgy jól látszik, hogy az (általunk csak) perforált bőrnek nevezett része eredendően szürke színű. Hála Istennek ez nem volt kiszakadva, meg mélyen, barázdáltan repedezve: ennek a bőrnek a pótlása lehetetlen lett volna. Javítása is kivitelezhetetlen. (Az egykori vezetőülés ülőlapi oldaltámaszának és a háttámlának szivacsát meg kellett erősíteni, mert ezek elgyengültek.)


 4. Festés, impregnálás

Miután megvolt a repedések feltöltése (ún. fillerrel) ezután jött a kimaszkolás, majd újbóli (eredeti) szürkére festés. 

Itt egy rövid kitérőt teszek Gábor tesztalanyára: itt a filler nyomán ránctalanított ülésrészletet látjuk, amit "megcsíptem": látszik: a rugalmas anyag leköveti a bőr mozgását, nem esik ki belőle, együtt él a bőrrel.

Minden repedés a múlté, de mégsem új: azaz nem kelt olyan hatást, mintha új lenne, különben is itt újítás, nem új gyártása történik! Így marad az autó használtan ápolt, igényes, de korhű!


Balra a szakadt, még kárpitos-munka előtti egykori vezetőülés, jobbra a ránctalanított, festett egykori anyósülés. Nagy "fájdalom" volt megélni, hogy nem kétszínű (bicolor) ülésem van, hanem igazából ez eredetileg egyszínű, csak az élet bánt el vele...

Háttámla is készül.

Vezetőülés kész. (Egykori anyósülés)

Itt pedig mindkét ülés kész: a bőrdarabok az egykori középső díszcsíkok, illetve a megmaradt, festett báránybőr.




 5. Be-ki szerelés, konklúzió

Miután az üléseket átvettem, egyből, még aznap be is szereltük őket egy közeli BMW-s cimborámnál. Így teljes lett a kép, a korábban felszerelt oldalkárpitok kiegészültek a bőr nappa ülésekkel. Így tehát elérkezett az idei "agymenés" (és egyben nagy álom) beteljesedése is: combtámaszos, ülésfűtéses bőr belső került be!

Innentől tehát a kényelem adott, már csak ápolni kell. Apropó lederzentrumos felújítás nyomán ápolás: ez nem bőrápolókendővel, babaolajjal, BMW-s bőrápolóval, hanem eredeti lederzentrumos bőrápolóval ajánlott! (A BMW-s bőrápoló benzizotiazol tartalma miatt elég "kemény" fajta, képes tartós "áztatás" nyomán kinyírni a festett részeket! Konkrétan benzizotiazol van a tapétaragasztóban is.)

Megkerülhetetlen kérdés egy ilyen szintű felújítás nyomán a tartósság kérdése. Erre most, egy hónappal a felújítás nyomán természetesen nem tudok választ adni. Ezt az idő méhe hordozza magában. Jó jel, hogy Gáborhoz, amióta ezt űzi, azaz az elmúlt 3 évben garanciális problémával belsőt nem vittek vissza. Az biztos, hogy én a felújított üléseseket nem fogom kímélni, normális használatnak vetem alá. Ami azt jelenti, hogy mindig tiszta ruhával szállok ki-be, az autó tekintetében 
  • kutya 
  • macska
  • éles tárgyak 
  • étel (ezen belül: sültkrumpli)
  • ital 
  • olajoskéz
  • cigifüst, cigicsikk
  • övet az oldaltámaszon tartó
  • stb.
mentes életet élek, s ki-be szállok a magam 75 kg-jával.


Jobb oldalt még az eredeti ülés, de bal 1 már az új Exklusivleder Nappa bőr ülés! (A "régi", ülésfűtéses üléseim, oldalkárpitokkal eladóak. Ez itt most a reklám helye! :-))

Este végeztünk a berakással így az első fotók is ekkor születtek: a vaku viszont egyértelműen eldönti  a fekete vs. szürke kérdést: ez szürke, nem fekete. Hozzáteszem halkan, hogy a sokszor csak, mint "fekete tetőkárpit"-nak nevezett szín sem fekete igazából, hanem antracit (szürke) színű, azaz szürkésfekete színű a tetőkárpit is...

Kép nappali fényben a megújított Exklusivleder Nappa bőr belsőről

A felújítás (megmentés) után igazán mutatósak lettek a ritka ülések. Nappal a színe ismét inkább feketére (szürkésfeketére) hajaz, mint szürkére.



Árakról:

Mivel többen is kérdezték, hogy mennyi is az annyi egy-egy bőrbelső esetén erre egyrészről azt tudom mondani első körben, amit Gábor is mondana: látni kell, mennyire van lestrapálva, kiszakadva, mennyire egyedi (pl.: Alpina alcantara) stb.

Másrészről azért nagyságrendileg lehet tudni az árakról is (2016):

  1. E46 méretű (sima vagy nappa) bőrbelső komplett tisztítás (ha bőr akkor az oldalkárpitok is) 30.000 Ft. (Időben: egy teljes nap, kb 8 óra)
  2. E46 alcantara belső: folttisztítás, bolyhok eltávolítása (100%-osan nem lehet, de jelentős az eredmény), magas fokú impregnálás (nem vízálló lesz, de nagyban víztaszító lesz.) => 35.000 Ft. (Időben: egy teljes nap, kb 8 óra)
  3. Szövet-tisztítást alapvetően, mivel bőrműhely lenne, nem vállal. (Félbőr más helyzet)
  4. Egy komplett olyan szintű állapot nyomán, mint amilyen az enyém volt a tisztítás-kárpitos javítás, repedések eltűntetése, festés, impregnálás, ápolás) 90.000 Ft-ba kerül. (Félig javítás, például csak az oldaltámaszok is lehetséges, az más kérdés, hogy igen "ótvarul" néz ki, ha csak az kerül megújításra a többi meg ráncos, kopott marad...)

Gábor csak Lederzentrumos eljárásokat, tisztítószereket, festéket és anyagokat használ.



Ritkább (különleges) BMW bőr/alcantara/szövet belsők


Ha individual felszerelést kértünk akkor olyat kérhettünk, amilyet az ízlésünk megkívánt és a pénztárcánk elbírt. 


Hogy ennek a lilának mi a megnevezése nem tudom. Az biztos, hogy bicolor opció, és Walknappa, de a kormány esetében nem kértek eltérő színű bőrözést.

Szerintem nem épp ízléses, de hát individ. esetében egyedi ízlésekről beszélünk!

No ez már teljes egészében bicolor indivdual. A piros szín talán "Muggello Red" névre hallgathat. Bőrkárpit természetesen bőrbe varrva!


Ha kategorizálni akarjuk a következő "Sonderpolsterung" megnevezésű anyagokat érdemes memorizálni ezt az összeállítást

Ez egy "Sonderpolsterung-Z1XX" típusú és Arizona Sun fatázianévre hallgató (színezett, azaz nem a szokásos fekete) alcantara belső

Közelről. Igazán egyedi (s ritka!) mintázat.


Ez egy újabb, ritka verzió. Ecru fantázianévre hallgat, és ez is alcantara.

Érdekessége a képeknek, hogy egy hazai bontós oldaláról valók, aki ismételten nem tudta, hogy mit adott el, így...

...köszönhetően a szennyes (foltos) voltának bőven áron alul kelt el. (Ha jól emlékszem 60-ért.)

Közelről látszik: nem mindennapi anyaggal van (volt) dolgunk.



Végére két kompótbelső. Íme az első, ahol a félbőr ülés gyönyörűen harmonizál az autó kék színével. A külön érdekesség az, hogy a műszerfal egy része is kék!

Ez egy (véleményem szerint egyedi mintázatú) szövet kompót belső. Kevésbé elterjedt tény, hogy individuálként nemcsak bőrt lehetett kérni, hanem szövetet is, ami éppen a tulaj óhaja-sóhaja volt.

3 megjegyzés:

  1. hogyan lehetne a Gábor elérhetőségét megkapni

    VálaszTörlés
  2. Így kell rákeresni a facebbokon: Bőrtisztítás, bőrjavítás, bőrfestés és teljeskörű bőr felújítás
    @borjavitas

    VálaszTörlés
  3. vegre egy ertelmes osszefoglalo, kulso extrakrol is szivesen latnek (ritka aero kit, gyari ritka spoilerek stb)

    VálaszTörlés