2017. július 6., csütörtök

Svájcból E46-ost? Jól gondold meg… - BMW E46 vásárlásának egy újabb epizódja


Bevezetésként

Havonta átlagban ketten minimum megkeresnek, hogy segítsek nekik E46 vásárlásában. Ilyenkor, mivel egyrészről már nagyon sok dolgot közreadtam ebben a témában a blogon, így sok újdonságot nem tudok már mondani, illetve másrészről a lényeg mindig is élőben derül ki, ahhoz pedig látni érdemes az autót. Így mindig mindenkit elsőnek arra buzdítok, hogy nézze meg, akár saját tapasztalatok, akár az én segítségem alapján, de kapjon képet az autóról. Legyen gyanakvó, és alapos. Ez később kifizetődő lesz.

Ugyanígy keresett meg Dani is, egy, már képekről is tetszetős, prefacelift E46 330xd-vel 2017. áprilisában. Az autó szép és jó volt, egyetlen probléma volt csak vele, címzetesen az, hogy Svájcban volt. Így kíváncsian vártam a fejleményeket, sőt miután az autó megvételre, majd magyarországi regisztrálása és forgalomba helyezése megtörtént, kértem Danit, hogy okulásként/tapasztalatszerzésként írja meg nekem történetét, hogy közreadhassam, hogy tudjak/tudjunk segíteni másoknak is.

(A kezdeményezés, hogy blogolvasóim/barátaim tollából közreadok történeteket nem újkeletű, hiszen vallom, hogy minden vásárlás maga egy komoly tapasztalat, és ha már egy-egy mozzanat nyomán tudunk segíteni tapasztalatainkkal, akkor már megérte akár saját, akár mások fáradozásai, mint például Dénesé (320d Touring) vagy épp Adrásé (318i Sedan))


Íme tehát Dani története 

2001. augusztusi BMW E46 330xd individual fényezéssel. (0490 Lackierung => Sonderlackierung "avusblau-metallic", wie Schl.Nr. 276)
Már az első fotóknál láttam, hogy szép, megkímélt darabot nézett ki Dani

Az utóbbi évek legnépszerűbb import autója az E46-os BMW. Az országba beáramló gépkocsik legnagyobb része Németországból érkezik, de népszerű fellelési hely Ausztria is, valamint néhány további EU-s ország (Belgium, Hollandia). Viszont ritkán hoznak autót Svájcból, pedig sok érv szól mellette:
  • az átlagos életszínvonal igen jó, az autókat becsülettel hordják szervizbe, jellemzően márkakereskedésekhez
  • az utak minősége még Németországhoz képest is kimagaslóan jó, amit meghálál a futómű
  • nincs olyan agresszív sózás télen, mint Ausztriában, ami a svájci autók aljának állapotán meg is látszik
  • kicsi az ország, van esély találni átlag alatti futásteljesítményű autókat
  • a svájciak szigorúan betartják a közlekedési szabályokat (pl. sebességkorlátozások)

Mi riasztja el mégis az embereket attól, hogy innen hozzák be álmaik BMW-jét? Most már saját tapasztalatomból tudom, hogy leginkább a következők:

  •  Svájcból hozott autó vámköteles (mivel Svájc nem EU tag), vámot és áfát kell fizetni rá
  •  származásellenőrzést kell csináltatni, aminek átfutási ideje 6-8 hét
  • tehát végeredményben sokkal később és sokkal drágábban lesz a nevünkön az autó, mintha Németországból hoztuk volna

Én a fentiekkel elméletben tisztában voltam, de a gyakorlati tapasztalat sokkal rosszabb volt, mint amire előzetesen számítottam. Ettől függetlenül nem bántam meg, hogy Svájcból hoztam magamnak E46-ost, de a cikk elolvasása után mindenki döntse el maga, hogy ha talál kint egy gyöngyszemet, akkor megér-e az neki annyit, hogy végigcsinálja ezt az egész procedúrát és kifizesse azt plusz néhány százezer forintot az államnak egy németországi autóhoz képest…

Hol tudsz svájci használtautókat böngészni?

·         https://www.autoscout24.ch  a német Autoscout24 svájci testvére, nagyon nagy arányban kereskedők hirdetéseit találod meg itt (akik természetesen inkább albánok, törökök, tehát összességében nem ajánlott)

·         http://tutti.ch/ titkos tipp, a magyarországi Jófogás svájci megfelelője, ahol szűrhetsz privát hirdetésekre (és van is belőle elég sok)


Az autó, amiért elindultam Svájcba

Én a tutti.ch-n találtam meg azt az autót, amiért úgy döntöttem, hogy érdemes elindulni Bodensee mellé. Középkorú svájci úr árulta, aki 2001-ben vásárolta meg szalonból az autóját (330xd Touring különleges Avusblau színben, kézi váltóval, félbőr sportüléssel, digitklímával, xenonnal és még néhány aprósággal). Vezetett szervízkönyv (a pecsétek tanulsága szerint végig a környékbeli hivatalos BMW márkaszervízeket látogatta az autóval), relatíve alacsony futás (220 ezer km), a garázsban már bent parkolt az utód (435xd).


Az autó nem volt agyonhajtva, mindez a belsőn is visszaköszönt.

Végig vezetett szervizkönyv, valódi svájci gondos tulajdonos.

Az utód: úgy tűnik bejött mind a márka, mind a szín a svájci tulajdonosnak. A kivitel viszont változott.

Jó öreg M57-es blokk: ezzel melléfogni nagyon nem lehet. A világból kimegy.


Német nyelven tudtunk kommunikálni, érdeklődő üzenetemre gyors és korrekt választ kaptam. Kérésemre Whatsapp-on keresztül az eladó képeket is küldött, amelyek alapján (rozsdamentesnek tűnő és gyárival teljesen megegyező, eredeti külső-belső) egyre inkább arra az elhatározásra jutottam, hogy kell nekem ez az autó. Eredetileg 4.500 CHF-ért tette fel, mire én megláttam a hirdetést, már 3.500 CHF volt az irányár. Végül 3.000 EUR-ban állapodtunk meg, ebben benne volt 8 db gyári BMW alufelni újszerű, minőségi téli és nyári gumikkal.
Amennyiben az az autó az EU-n belül lett volna (pl. Németországban), akkor 3.000 EUR-ért véleményem szerint igen jó vásárt csináltam volna vele; na nem mint kereskedő, de saját részre ilyen igazolt előélettel még mindig viszonylag jó áron került volna a nevemre magyar rendszámmal. Viszont az autó svájci, így kicsit más lett a matek.

Akkor irány Svájc!

Újabb egy év 30i - avagy milyenek a 30i-s hétköznapok V. rész

Bevezető sorok

Eltelt újabb 1 év, azonban beszámoló (vagy rendkívüli poszt) nem született. Ennek oka egyrészt az, hogy nem történt semmi rendkívüli az autómmal (le is kopogom gyorsan), másrészt az, hogy azért "bejött az élet is", azaz szerencsére, mind a munkahelyen, mind a magánéletben jelentős (és kedvező) változások álltak be (éppen ezért kevesebb a blogon is a bejegyzés.)
Nos tehát túl vagyunk újabb 1 éven, és egyúttal bele is léptünk a megkezdett 4. közös évünkbe. A BMW-kről, ezen belül az E46-osokról, tovább bontva, ezen belül az M54-ek és ezen belül a 30i-k világáról egyre több információval, és ami szerintem fontosabb, tapasztalattal rendelkezem. Ezek alapján egyértelműen azt tudom mondani, hogy az E46 a BMW-ken belül egy jó szériának mondható, az M54-es motorok (jelentős olajfogyasztásuk ellenére) egy nagyon megbízható, relatíve takarékos, stabilan működő aggregátok. Ennek ellenére, ha valaki kérdezné, hogy milyen motorral vennék most per pillanat E46-ot tuti, hogy az M52 motorkódú 28i-t választanám.

Mivel alapvetően meg vagyok elégedve a típussal, így továbbra is fennáll, sőt erősödik bennem az az érzés, amit a legutóbbi bejegyzésemben is leírtam: az autó még egy jó ideig marad!

Muskátlik és egy BMW E46 330i Visegrádban. A kép idilli, de lekopogom, az elmúlt időszak is lényegében idillinek mondható. 


Anno, a IV. részben azzal zártam a bejegyzést, hogy felsoroltam, hogy mik lesznek a jövő tervei, így most idézem is az akkor leírtakat:

1. Menni-menni-menni, mivel az autó rendben van. Komolyabb projekt már nincs betervezve. Lesz egy műszaki, de azt röhögve abszolváljuk. Max az első fékek lesznek oda, akkor cserélem azokat is.

Maximum ami szóba jöhet:
2. PDC újrakábelezése (enyém utólagos beépítés, s nem teljesen kóser a rendszer. Működik, de néha meghülyül.)
3. kipuff tuning. Kicsit mélyebb hang, de szigorúan gyári kinézettel (króm kipufogóvégekkel!)
motormosás
4. zörög valami a katalizátorban, vagy körülötte s ez idegesít.

És akkor a válaszok röviden:
1. mentem eleget, és közelít a 200.000. km, a műszakit tényleg vizsgadíjon kívüli ráköltés nélkül abszolváltam, s az első fékek se cserések még. Ha igen, akkor 90% biztonsággal állíthatom, hogy nem szarozok, megveszem a gyári BMW fékeket, mert egyre több E46-os sorstárs jelzi, hogy a különböző ATE power disc, meg egyéb ATE, vagy épp más márka keverése nem éppen előnyös.

2. megtörtént, lásd részletesen alább a 12 hónap történései között 

3. elmaradt, és lényegében töröltem is. Megszoktam a hangját, és kezdem elhagyni a "hangossorhatkellnekünk" élményt. Maradok a gyári hangzásnál.

4. Na ezzel nem jutottam előre, továbbra is idegesít a zörgés. Csak még egészen pontosan nem tudom, hogy honnan zörög, annyi időm, meg türelmem nem volt, hogy kiderítsem. Meg felhúzott ablaknál nem hallatszik! :-D

Eddig tehát a bevezető, jöjjenek az elmúlt több, mint 1 év történései, amiket nem feltétlenül időrendben adok közre!

Erre nem számítottam - légzsákvezérlő csere

Történt, hogy semmi előjel nyomán egyszercsak beült édesanyám mellém egy nyári délutánon, indítok és hopp! beugrott a a piros légzsáklámpa. Na ilyenkor, ha nem angol ülések lennének benne, hanem balkormányosé, akkor egyből gondolhatnánk arra, hogy "na most lett kitérdelve az anyós ülésben a légzsákérzékelő". Na de itt nem erről volt szó, mivel itt már eleve ki lett ütve diaggal, hogy ne figyelje, hogy mi a jobb és mi a bal, azaz nekem nem világíthatott már eleve a légzsáklámpa, ugyanis ugye angol autóban voltak egykoron az Exklusivleder nappa üléseim. (Amúgy itt jegyzem meg, hogy térdelgetni/nehéz szögletes tárgyat tenni az autó első két ülésére nemcsak a légzsák miatt, hanem az ülésfűtés miatt sem érdemes.)

Nos, hát elfogadtam, hogy ez megint diagért kiált, de ekkor még nem sejtettem, hogy mi lehet a gond. Szépen kértem is egy időpontot Csomai (BMW)doktortól, aki rendelési időn kívül fogadott, és mondta, hogy nem tudja olvasni (egészen pontosan nem látja) a vezérlőt, így az konkrétan elhalálozott. A klasszikus kérdésemre, hogy mitől, jött a rutin válasz: "Mert csak, meg mert E46, amin minden IS elromolhat!" :-) 

Ekként nem lepődtem meg a válaszon, Isten igazából engem sem nagyon érdekelt, hogy mitől, hiszen belenyugodtam, hogy random mindig elromlik valami, ezt így közel 6 év BMW-zés után már megszoktam. :-) Szóval sokkal inkább az érdekelt, hogy most akkor hogyan tovább. Annyit még mondott a doktor, hogy nagyon sok E46-ot látott (szerelt) már, de ilyen még egyiken se halt ki. Jaj de jó, akkor felírhattam még egy olyan hibát, ami csak az én E46-omban döglik ki. (A légzsákvezérlő mellett ugye a tank volt még ilyen. De erről később.)

Na szóval gyorsan megnéztem a BMW fanson, hogy milyen cikkszámú vezérlőt dob az enyémhez, mert azt sejtettem, hogy valami facelifteset kellene szerválnom az enyémhez, s lehetőleg kombiét. Nos, nagy mázlim volt, mert kedvenc bontósomnál, Kritunál pont volt egy facelift 18i kombiné bontáson, így már egyből zúgtam is mint a szélvész egy vezérlőért. Jellemző, hogy Kritu se egy E46-os BMW-t látott, de vezérlőt még egyet sem adott el. Jellemzően a kukába megy a kasznival együtt. (Ugyanis, mint írtam, nagyon ritkán döglik ki.) Nos, hát elmentem egyért, ki is operáltuk a helyéről, amihez mindent is ki kell bontani a középkonzolból. Az ára jelképes 5.000 Ft volt, mert mint írtam a kutyának se kell.

Így aztán egyből is mentem a Csomai doktorhoz, aki egyből munkához látott:

Pikk-pakk kibontotta a középkonzolt, ahol, azaz ami alatt rejtőzik a lassulást-gyorsulást-borulást, stb. érzékelő vezérlő. (A padlón a bontott "új")

Itt már egyel közelebb. Ott, a szövet alatt "perforált" rész alatt lakik a vezérlő. Előttem nem cserélték, mert mi vágtuk fel először a kárpitot.

Itt a meghalt vezérlő az én 2002/2-es évjáratú autómból. Az mindegy, hogy 18i, vagy épp 30d, a lényeg sokkal inkább az évjárat. Nekem mázlim volt, mert teljesen ugyanolyan cikkszámú került be, mint ami kijött. Ahogy bekerült az új, egyből látta a diag is, hogy van mivel kommunikálnia.