2014. november 21., péntek

Mi a helyzet Debikével? - BMW E46 320d Touring egy év távlatából

Hosszú idő telt el, de nem esett szó a blogomon messze a legnagyobb népszerűségnek örvendő 320d Touringról. Adódik tehát a kérdés: hogy van a Debike?

Debike köszöni szépen megvan. Nevét amúgy onnan kapta, hogy április 24-én Debóra napján került magyar forgalomba, és mivel nevet kellett adni az autónak, így esett a választás a Debórára, amit persze becéztünk így lett Debike. (Másik beceneve már nem annyira hízelgő: a rendszám nyomán, mely MJK-... egyesek egyszerűen csak májkrémnek hívják...)

Debike immáron fedett helyen. Kellett körülbelül 1-1,5 év a feltámadáshoz, ami még napjainkban is tart



A beltér szinte teljesen átalakult: műszerfal-kormány-tükrök-ülések-ajtó és tetőkárpitok-középkonzol mind sötéttónusúra lett cserélve. (2014. nyári állapot)

Az autó, ami amúgy azóta átment egy tulajdonosváltáson is - egyik jóbarátomtól a másikhoz került át -  folyamatosan a szépülés/megújulás/feltámadás állapotában van. Ez a tény, azt figyelembe véve, hogy közel 15% esélye volt csak arra, hogy ne a bontóban végezze, nagyon kiváló eredmény.

Ugyanis anno (közel 1,5 évvel ezelőtt) olyannyira off állapotban volt, hogy még elbontani való autónak sem érte volna meg megvenni. Ennek szemléltetésére pár "hízelgő" adat az autó akkori állapotáról:
  • totális "turboschaden", kipufogó lyukas, s még ki tudja mi minden motorikus finomságok bukkanhattak volna fel
  • az autón körbe rohadások, bal első sárvédő durván megnyomva, de emellett még több horzsolás, ütődés is volt
  • a rohadás/rozsdásodások megérnek egy külön felsorolási pontot ugyanis, lényegében az autón nem voltak ép elemek: mind az 5 ajtó kuka, küszöb, sárvédők (elöl-hátul) rozsdásak
  • csomiajtó nem nyílik, mikrokapcsoló beázva-kidögölve,
  • beltér brutálisan bűzlött a cigiszagtól
  • ülések, padló mocskos, sáros, olajos
  • (sima busz)kormány, váltókar lefoszlott bőrrel.
  • Futómű kuka (szilentek, lengéscsillapítók, rugók)
  • Az autó egyetlen előnye a 16.9-es navi lett volna, ami pedig nem működött rendesen. (BM54 kifingott: nem volt hangja a navinak, s psze rádió sem volt)


S végül az állapotáról elárul valamit, hogy olyannyira nyüstölték szegényt, hogy szó szerint a halálba hajtották. Addig ment amíg meg nem adta magát. És ezt elég sokáig bírta. (Vételkor 350.000 km felett volt a futásteljesítmény). Az autó úgy került be a kereskedésbe, hogy tele volt a tank: azaz ment, ment, egyszercsak beadta az unalmasat, ezután bevitték a kereskedésbe, betolták egy sarokba és sorsára hagyták. Az autó maradt is volna így, ha egy magyarországi huszonéves fantáziát nem lát abban, hogy életet leheljen egy meggyötört, kizsigerelt vasba...


Egykor...

 
...közben...

  
...és most.
(Különösen izgalmas: fekete küszöb, lábtartó, krómkeretes műszerfalegység és M-es kormány, illetve M-es váltógomb)


Külcsín nemsokkal a megvétel után:

Az autó gyári M-es (azaz nem utángyártott, hanem eredeti) lökhárítót kapott. Persze csak elöl, hátra minek is, és "természetesen" fékhűtő sem volt hozzá. Igazi ratyigyerek kivitel, már csak ez ///M festes matrica hiányzott róla. 

IGEN ÁM DE! NE FELEDJÜK, HOGY...

...jelen esetben a "tucatpakettnek"  az autóra történő felkerülése mögött kizárólag gazdasági érdekek álltak: történt ugyanis, hogy a gyári (sima, sérülésmentes) lökhárítóra igény mutatkozott, azaz jó pénzért meg lehetett tőle válni. Így ködlámpával, díszcsíkkal együtt pikk-pakk lekerült az autóról. És mivel az autó löki nélkül nem maradhatott, így megkapta az elfekvőben lévő M lököst. 

Nem szabad elfelejteni továbbá azt sem, hogy ez az autó nem találkozós autó volt (és ma sem az), hanem úgynevezett "munkáskombi" státuszú. (Mondjuk én utálom ezt a megnevezést, de tény, hogy az autó funkcionálisan van használva, nem esztétikailag. Magyarán pakolnak bele, hajtják nap, mint nap. Kint áll télen-nyáron, mosót ritkán lát, mint ahogy belső nagytakarítás sem napi gyakoriságú. Ez viszont nem jelenti azt, hogy műszakilag ne lenne karbantartva! Erre az egykori és a jelenlegi tulaja is nagy gondot fordít!)

Külcsín napjainkban:

Visszatérve az autó külsején történt átalakításokra kicserélésre került:
  1. mindkét oldalon a sárvédő (mielőtt felkerültek az amúgy rohadásmentes szín azonos sárvédők azelőtt savas alapozót, alvázvédőt, majd rücsit kaptak)
  2. ajtók körbe mind 
  3. küszöbök is rozsdátlanításra, majd újrafestésre kerültek
  4. csomagtérajtó is teljesen új: a szín azonos angol bontottban még a mikrokapcsoló (rendszámtábla-világítás) tömítése is ki lett cserélve
  5. s hátulra is megkapta az M lököst, illetve 
  6. előre is bekerültek a fékhűtőcsövek.
  7. Emellett természetesen az egész autó minden apró pörsenése, kavicsfelverődése, stb. kijavításra került.
Fent a hátsó M-es lökös is. Így már van értelme az elsőnek is...



Motorikusan illetve futómű

2014. november 2., vasárnap

Téli-nyári átállás - Alu vagy acél és magénvéleményem a téligumik terén: ismételten Michelin a nyerő

Abban azt hiszem semennyi kétségünk sem lehet afelől, hogy a BMW-sek táborában (de főként igaz ez a BMW fanatikusokra) a téli-nyári átállás egy igazi drámaként fogható fel: ugyanis nem elég, hogy ilyenkor ősszel korábban lesz sötét, sokszor van köd, több a vad az utakon, sűrűbben esik, s lesz szmrötyis az autónk, de még a hőn szeretett nyárifelniktől is meg kell válnunk, mert a BMW-sek jelentős tábora télre az acélfelnit teszi fel - az igényesebbek még dísztárcsát is felpattintanak.

Elől még a nyári (felni: styling 160) , de hátul már a téligumi (felni: styling 73) van fenn! A téli-nyári átállás nálam ebben az évben 2014. október 28-án történt meg. (2013: nov. 23, 2012: nov. 21.)

A Michelin (egyszerűbben: mislen :-) ) prémium minőségű téli gumikat széleskörűen használják a BMW-sek. Én is erre a márkára esküszöm ha téli gumiról van szó!



Az alufelnikről

Ritkábban történik meg az, hogy télre is alu kerül fel, de rendszerint ez is kisebb méretben, mint ami a nyári és nem is olyan szép, dekoratív, illetve esetenként padkázott, rondább darab. Amúgy télen - többünk tapasztalata alapján - az alu semmivel sem rosszabb, mint az acél, ellenben egyszerűbb, mint a dísztárcsás acél, és könnyebb is tisztítani.

Speciális eset a felnik esetében akkor áll elő, ha 330i-nk, vagy 330d-nk van, ugyanis ezeken ún. nagyfék van, és ezekre az autókra 17-es alatt nem megy fel felni. Így nekünk marad a ritka 17-es acél, de leginkább az alu 17. Annyi esetleg kiváltság lehet, hogy nem kell télire 225-ös méretet venni, hanem van olyan 17-es, amire a 205/50 is felmehet.

Amúgy a BMW E46 17-es kínálata a BMW felgenkatalog szerint így nézne ki:
Megfigyelésem szerint a leggyakoribb 17-es felnivariánsok 46-osokon: 1. styling 44, 2. styling 73, 3. styling 79 és 137, ritkábban: styling 96 és 89.



Nálam a nyerő a Styling 73-as variáns. Az oka elég egyszerű: ezzel vettem a kocsit kint No-ban, és hülye lettem volna lecserélni, mivel eredendően is a sűrű-küllős BMW felnik tetszenek, másrészről a gyári előírások szerint a styling 79 és 98 mellett csak erre mehet fel 205/50 R17-es gumi, s nekem meg pont ilyenre volt szükségem. (Télre amúgy is keskenyebbet teszünk fel + a 205/50 olcsóbb, mint a 225/45 méret...)


A gumikról

Sokan nem így gondolják, pedig megmásíthatatlan tény, hogy autónk egyik legfontosabb szereplője abban a versenyben, mely úgy hangzik, hogy időjárás+út vs. autó, az a GUMI! Ezen gurul a kocsi, ez adja át az útnak a fékezést, kanyart, gyorsítást és nemcsak szárazon és esőben, hanem télen hóban és igen(!) jégen is! Ugyanis a téligumikat tesztelik jégen is. Persze "jégenjárásuk" nem mindenható, de korlátozott mértékben (pl.: ónos eső) ilyenkor is tapadást biztosítanak.

Azt ma már mindenki többé-kevésbé belátja, hogy a nyári gumi télen sz...rt sem ér. Persze lehet vele próbálkozni, de gondolom a gumi miatt senki sem szeretné gyönyörű BMW-jét az árokban látni, úgyhogy ezen ugorjunk is át, s nézzük az örök kérdést: melyik a legjobb gyártmány/márka/típus?

Itt sajnos le kell lomboznom a társaságot, ugyanis a tutifrankót én sem fogom megmondani, hanem csak elmondom, hogy én hogy választok gumit télen. 

Nálam a prioritás így néz ki:

Alap, hogy csakis prémium márka jöhet szóba: Michelin, Continental, Dunlop, Bridgestone, Semperit (igen figyelemreméltó a márka téligumik terén!!), Hankook és Pirelli (téliben a piros-sárga logós márka nem remekel annyira. Nem úgy mint nyáriban...)

Aztán a tesztek (pl.: az ADAC 2014-es téligumi tesztje) nem szoktak meghatni, hacsak annyiban nem, hogy mindig konstatálom: jé milyen érdekes, hogy a prémiummárkák végeztek legelöl. 

Nálam a lényeg egy gumi kiválasztásánál az alábbiakon van: milyen a teszten kapott érték...

  1. nedves, 
  2. havas, 
  3. jeges,
  4. száraz úton. 
A zaj-fogyasztás és kopás nem érdekel! Ezek nem biztonsági tényezők, s ezek alapján lett a nálam favorit Michelin Alpin 5 csak 7. a listában, pedig nedves úton az elsőhöz képest nem sokkal maradt le, havason ugyanolyan lett, jegesen is, szárazon kicsit gyengébb, de a zaj, meg a kopás lehúzta.
S faramuci dolog, de az 1. és a 7. helyezett között csupa olyan gumi van, aminek a fenti négy tényezője általában rosszabbak, mint a 7.-é!! Pl.: havas és jeges út pontszámai!! S kérdem alázatosan! Mi a fontosabb? A zajhatás, vagy az, hogy nem csúszkálok télen?

Jó persze eltúloztam, hogy a 2.-6.-ig a gumik csupa "rosszak" lennének, mert ezek is jó gumik. Sőt! 

Csak arra akartam felhívni a figyelmet, hogy a pontozást azért érdemes megnézni az európai zöld-energiatakarékos-környezetvédős-bla-bla világunkban...



Nálam a márka bizonyított: MARcsikámon a Michelin Alpin A4-e volt megtalálható, míg a 30i-re ennek utódját az Alpin 5-öt vettem meg. (Összesen a 4db  205/50 R17 93Y méretben 180.000 Ft volt.)

A fentiek mellett nálam azért is esett a választás a Michelin téligumira, mert anno a MARcsikámon is nem egyszer bizonyított (brutális hóesés, ónos eső). Eredendően Alpin 4-et akartam venni, de amikor felhívta a figyelmemet a kereskedő, hogy van egy újabb verzió is, akkor egyből mondtam jöhet. Mindezt tettem úgy, hogy még ki sem jött róla az ADAC teszt... De én megbíztam a gumigyártóban. A mislen azért nemhiába mislen. Sokan fikázzák, hogy már ez sem a régi, bla-bla-bla de nekem bevált, így járt utat járatlanért el nem hagyok!