Bevezetés
2014. 05. 17. 7:30 perc, és 236.682 km. Egy dátum és egy km-állás, melytől kezdve szeretett első autóm, A MARcsi új gazdájánál élte tovább életét.
2014. 05. 17. 7:30 perc, és 236.682 km. Egy dátum és egy km-állás, melytől kezdve szeretett első autóm, A MARcsi új gazdájánál élte tovább életét.
2017. 06. 15. amikor elindult haza (tréleren), és
2017. 06. 16. az újbóli találkozás napja.
3 év és 30 nap egymástól távol. Hogy milyen érzés volt újból látni egykori autómat, akivel 2 év 4 hónap 3 napot töltöttem együtt. Hát, hasonló, mint amikor azt a bizonyos utolsó MARcsi lábnyomot megtaláltam az udvarunkon. Egyszerre örültem és egyszerre volt hihetetlen is.
Otthon, édes otthon. MARcsi több, mint 3 év után tért haza. Állapota a beltérben és a külső esztétikai elemekben (pl.: fényezésben, karcok, rozsdásodás) nem sokat változott: ugyanúgy pompázik, mint amikor tőlem elkerült. Motorikusan viszont voltak problémák, melyen csak egy csere segített sajnos. Így az autó ugyanaz, de a szív új.
Előzmények
Anno, amikor elváltak útjaink a MARcsival, akkor sem maradtam információ nélkül róla, ugyanis újdonsült tulajdonosával kisebb-nagyobb időközönként, de lényegében rendszeresen egyeztettünk autóink állapotáról, arról, hogy melyikkel éppen mi van.
Így tudtam mindenről, mikor milyen szervizt kapott, mikor éppen hol járnak/jártak vele. Ebből az időszakból osztok meg egypár fotót:
Mivel tudtam, hogy mikor milyen szerelési munkafázison esett át, illetve, hogy a típusbetegségnek számító láncfeszítő és lánc is cserélésre került, így hidegzuhanyként ért ez év júniusában, hogy "sajnos rosszul alakultak a dolgok, a MARcsi kómában van." Amikor ezt először olvastam, nem hittem el, így újból neki kellett futnom, hogy elhiggyem: MARcsi szíve nem ver többé, az autó elárvultan - idestova 4 hónapja - rostokol Ilmenauban egy parkolóban. Tulajdonosa hosszas gondolkodás és vívódás után le is mondott róla. Túl sokba volt neki, és túlságosan belefáradt a feltámasztásba, illetve már a váltótípus is használatba volt. S bizony ők is megkönnyezték szegényt, csakúgy mint anno én...
No, de ez most nem az érzelmek ideje volt, hanem a tetteké. Nem volt kérdés, én megmentem az autót, nem hagyom pusztulni, ne adj Isten elbontani.
Az első teendő tehát a hazahozatal volt, utána jött az állapotfelmérés és a meglepetések időszaka...
Így tudtam mindenről, mikor milyen szervizt kapott, mikor éppen hol járnak/jártak vele. Ebből az időszakból osztok meg egypár fotót:
Öröm volt látni, hogy az autó tiszta, gazdája megbecsüli. Sokat túráztak vele Magyarország és Németország szerte is, sőt, amikor a szíve megállt, akkor is éppen Németországban volt.
Mivel tudtam, hogy mikor milyen szerelési munkafázison esett át, illetve, hogy a típusbetegségnek számító láncfeszítő és lánc is cserélésre került, így hidegzuhanyként ért ez év júniusában, hogy "sajnos rosszul alakultak a dolgok, a MARcsi kómában van." Amikor ezt először olvastam, nem hittem el, így újból neki kellett futnom, hogy elhiggyem: MARcsi szíve nem ver többé, az autó elárvultan - idestova 4 hónapja - rostokol Ilmenauban egy parkolóban. Tulajdonosa hosszas gondolkodás és vívódás után le is mondott róla. Túl sokba volt neki, és túlságosan belefáradt a feltámasztásba, illetve már a váltótípus is használatba volt. S bizony ők is megkönnyezték szegényt, csakúgy mint anno én...
No, de ez most nem az érzelmek ideje volt, hanem a tetteké. Nem volt kérdés, én megmentem az autót, nem hagyom pusztulni, ne adj Isten elbontani.
A kép 2017. júniusában készült. Ekkor már több, mint 4 hónapja állt egy helyben az autó. Körülötte szó szerint még a fű is kinőtt, nyárra még siralmasabb lett volna a helyzet. Akksi koppra lemerülve, viszont az autó nem ázott be, így nem kellett vödörszámra kimerni a vizet belőle, pedig mint tudjuk a beázás nagyon kényes terület.
Fékek körben berohadva, a beállt kézifék a bal hátsó kereket mozdíthatatlanná fékezte, vonószem a lökhárítóban. Amúgy annak ellenére, hogy 4 hónapja állt az autó, annyira nagyon lepukkant állapotban nem volt külsőre, és számottevő rozsda sem jelent meg rajta. (És még a Mi-24-es matrica is kitartott, ami még 2012-ben került rá! :-) )
Itt már tréleren. A kép számomra azért is volt szívbemarkoló, mert a MARcsi sohasem utazott tréleren, anno legkisebb rezdülése nyomán szaladtam a szerelőhöz, most pedig 870 km távolról nem saját lábán tér haza. Természetesen alig bírtam kivárni, hogy megérkezzen, elvégre a 3 év csak 3 év. De nemcsak én, hanem a család apraja-nagyja is lázba jött, hiszen mégiscsak egy családtagról volt szó, aki hosszú kalandos út után tér vissza hozzánk.
Az első teendő tehát a hazahozatal volt, utána jött az állapotfelmérés és a meglepetések időszaka...
