2012. június 29., péntek

Ilyen egy kellemes nap. . .

Minden úgy kezdődött, ahogy szokott. Egyszercsak csörren a telefon természetesen Levi barátom volt az. Gondoltam ebből megint csak jó sülhet ki, így kíváncsian vártam, hogy milyen ötlettel rukkolt már megint elő. :) Hát nem tévedtem sokat. Jelezte, hogy délután pár E39 márkatársával (www.e39.hu -s) ismerősével találkozik füreden, majd meccset néznek. Noha ez nem tűnt extra dolognak, de mivel mint tapasztaltam már, a spontán dolgok sülnek el a legjobban, így nem haboztam és igent mondtam: fél 6 talàlkozó, kocsimosás majd irány füred. 

Már a kocsimosáskor is éreztem: egy jó délutànnak (estének) nézünk elébe. Aztán füreden találkoztunk a BMW-s kollégákkal. Először kettőjükkel, de tudtuk, hogy leszünk még egy fővel többen. De hát ameddig a Csabi megérkezik, addig is csak kellene valamit csinálni. Hát mivel a kollégák nem látták még az M5-öst élőben így adott volt a gondolat: mi lenne ha mennénk egy kört, amíg a Csabi meg nem jön? Hát menjünk. De innentől jöjjenek a telefonos képek, mert annyi eszem nem volt psze, hogy vagy fényképezőt, vagy legalább a tabletet magammal vittem volna. Így a minőség nem a legjobb, de a lényeg, a BMW és az életérzés átjön.

(A jó minőségű fotókat Levi(M5) lőtte. Az elgépelt ékezetek pedig a tableten történt - elkezdett - blogírás nehézségeit mutatják...)

A túrák (minitalik) egyik...

... és másik állandó szereplője, immáron tisztán.

Itt éppen a viaszolás utolsó mozzanatai történnek.

Innentől a nem éppen jó minőségű fotók. (Hogy miért nem vittem magammal fényképezőgépet, az egy nagyon jó kérdés...)

Füred fele a Maresz napfürdőt vesz, miközben a Bestiát itatják.

Itt még ketten. Na de hol vannak a kollégák? :-) 



És akkor megérkeztek Lesliék egy Sport Edition E39 530d-vel.
Noha még sohasem találkoztam a két nagytesó tulajdonossal (39-esek), de nem telt el sok idő máris egymás kocsijainak vizslatásába fogtunk. Klasszikusan - először - csak méregettük egymás BMW-jét, aztán nemsokára nyíltak az ajtók is. Hát igen, ez már csak így megy a fanatikusoknál...

Eközben ez meg itten frankón "lepisálta" a levegőből a BMW-inket
(Az elkövető egy 
PZL M-18 típusú, csillagmotoros, szúnyogirtó repülőgép volt.)

Szépen sorban a vasak: 530d, M5, 318i. 

Noha az esetek 99%-ban én vagyok a legkisebb, és a leggyengébb, ennek ellenére csak én tudom, hogy nem vagyok nagy (értsd: E39), ezt a "nagytesók" sohasem éreztetik velem, velünk. (Velünk: MAResz + én :-))



Na de 39-es, és a 46-os után az M5-öst is vizslató szemek hada lepte el. Motor, navi, beltér, karbon elemek... Aztán egyszer csak jött a felszólítás, majd a kérdés: 

"Szálljatok be megyünk egy kört! Benne vagytok?"


Lehet erre nemet mondani? :-) 

Na igen, és ilyenkor lepődik meg az aki (akik) először utazik/utaznak egy M5-ben. Nekem ismerős volt a helyzet, habár mindig akad valami újdonság: apró részletek is azonosításra kerülnek, pl.: hogy mire, milyen hangra, milyen fokozatnál kell figyelni, hogy élvezhessük a koncertet.

Szóval nekem már volt szerencsém élvezni a száguldó paradicsomot. (Ezt anno meg is írtam, még a www.bmwe46.tumblr.com bejegyzéseiben, hogy mennyire lenyűgözött a technika.) És ezek a bejegyzések elevenedtek meg bennem: Idézek az utasok által elmondottakból:

"Fúúúú ba+ ez nagyon megy!"

"íííííí, úúú, hhúúú, nem gondoltam volna hogy ez itt megáll!"

"Aztamindenit, ez tényleg nagyon megy!"

Persze mindenki folyton a füligjimmi maszkot vette fel: azaz végig nevetett, élvezkedett. Mert igen, mire is képes a technika, és mit is tud adni ilyen fanatikusok számára!



Mivel az M5 hamar megtette - szabályosan, sebességhatárokat betartva! - a füred Tihany távot, ahol a talira el nem látogatott fekete démon, egy M packettes, fullos 530d Touring lakott, hát egyértelmű volt, hogy meg kell nézni ezt a gépezetet is. 

2012. június 16., szombat

BMW Európa Klubok találkozója és sok-sok és még több BMW!

2012. 06. 9-17 között Velencében a BMW Európa Klubok találkozója zajlik. Ennek keretében jártak Székesfehérvárott is 2012. 06. 16-án.

Volt itt minden, amit most ebben a bejegyzésben nem is sorolok fel, hanem majd egy kicsit később, amikor minden - ott készült - fotó a rendelkezésemre fog állni.

Így egyelőre csak egy kis ízelítő, hogy azon kollégák akik (sajnos) nem voltak ott, tudják, hogy mit hagytak ki! :-)






2012. június 12., kedd

Ronda BMW belső, vagy csak nekem nem tetszik?! /Avagy a szépség szubjektív!/

Ez a bejegyzésem régóta érlelődik. Érlelődik, mert ahogy egyre jobban elmerülök a BMW-k világában, vagy éppen újabb és újabb BMW-s barátokra lelek, úgy alakul az a kép bennem, hogy minden BMW maga is egy-egy önálló gyöngyszem. Miért mondom ezt?

Azért mert korábban úgy voltam vele, hogy minden, ami életidegen, azaz nem megszokott volt, azt egyszerre el is utasítottam, mondván ez nem illik bele a BMW-kről – és mivel itt a belsőkről lesz szó – így a BMW belsőkről alkotott képembe (világnézetembe) – kinek hogy tetszik.

Anno, amikor még keresgéltem, és ma is, ha a hahura, vagy a mobile.de-re keveredek, mindig megnézem – túlnyomó többségben – az E46 kínálatot, főként a „Benzinereket”, és ha lehet, akkor a 143 lovas, kombi 46-osokat. Ez már egy ilyen örök szenvedély marad, hogy faceliftes kombi…
Szóval szoktam nézegetni a hirdetéseket és szoktam (főként régen) nagyokat is csodálkozni, amikor első ránézésre undorító, vagy meghökkentő BMW belsőkkel sikerült szembesülnöm. De aztán idővel megváltoztam! Fél- háromnegyed év kellett ahhoz, hogy már kevesebbre, sőt jelenleg már csak egy formációra mondjam azt, hogy undorító, a többit már-már lelkesedéssel nézem, és csodálom.

De mi volt, ami megváltoztatott? Ez, de nem ilyen formában:


Itt most nem arra kell figyelni, hogy ez a szerencsétlen BMW mekkorát kaphatott, meg csupa üvegszilánk a belseje, hanem a sötét tónusú (magyarul fekete) belső mellé társított világosbarna, élőben narancssárgának ható bőrözés a lényeg! Ugyanis régen ezt a formációt undorítónak tartottam. De aztán volt szerencsém egyet élőben látni! (Fekete, BMW E46 320d Touring, Individual)
Beleültem, megtapiztam majd megállapítottam: Élőben teljesen más a hatás, mint képen. Aztán amikor az ajtót magamra zártam, és a belső félhomályban (az autó szépen sötétített volt) körbenéztem, akkor rájöttem, hogy mit is jelent a BMW E46 Individual! A felső kárpit pedig az E39 M5 sötétfekete, nagyon puha anyagú borításával volt ellátva. Az élmény igen komoly hatást tett rám, így innentől mindent már másképpen látok.

Például ezt a belsőt is:


Ez régen tuti, hogy nem tetszett volna. De ma már azt mondom rá, hogy igen feltűnő ez a Coupe belső, de nem ronda! Jó, a kormány egy kicsit már tényleg túlzás, meg nem éppen célszerű (könnyen mocskolódik), de amúgy teljesen rendben van a beltér!

Vagy például ez:


Ebből a perspektívából jól látszik, hogy egy nagyon igényes Ci belsővel van dolgunk, ahol megszaladt az emberi fantázia rendesen.

2012. május 30., szerda

Már Magyarországon is hódít a mókás, plüssállatos BMW hirdetés

Nemrégen írtam itt (http://bmwe46tumblr.blogspot.com/2012/02/egy-aranyos-mobilede-hirdetes.html), hogy   akad olyan mobile.de-s hirdetés, ahol az eladandó BMW-t egy plüssállattal akarják még vonzóbbá tenni. Persze arról nem szól a fáma, hogy a plüssállatok benne vannak-e az árban, no meg arról sem, hogy mit szól mindehhez a szenvedő plüssállat tulajdonos kisgyermek. Ha megtudja, hogy a vater eladta egy BMW-vel együtt, akkor lehet, hogy mindörökre megutálja a BMW-t, ősi ellenségévé teszi, még ha kényelmesen is utazott/aludt benne...

Németországban egy facelift utáni kombi 318i került fel a mobile.de-re - ha jól vettem ki - plüss kutyussal. Hazánkban trend a fehér mackó.

A szép kis háromajtós - ideiglenes német rendszámmal - igazán érdekes mutat a mackóval.

Ez viszont egy ötletes beállítás lett, avagy mire is jó a kartámasz egy BMW-ben...



2012. május 29., kedd

Végre a sorban a nagyok közt!

Végre én is ott hátul a sorban a Maresszal! :-)

Innen nézve pedig elöl! 

Erre a jeles alkalomra egy gyönyörű, tiszta BMW-vel illett megjelenni. 
És íme: Mintha a szalonból gurult volna ki!
No meg a felhők játék a csillogó-villogó kocsin! Egyszerűen gyönyörű ez a kép!

2012. május 21., hétfő

Amikor a vasak megszépülnek

Vasárnap délután van. Holnap jön egy újabb hét, amikor a napok 25 órából állnak... Így már vasárnap mély letargiába vagyok, hogy már megint jön a daráló. Mindez úgy, hogy amúgy is nem éppen stresszmentes volt a hetem.
Borderline bipolar - jellemezhető az állapotom egy angol szóösszetétellel. Szóval gondolkodom, azaz csak próbálok gondolkozni, amikor csörren a telefon. Nézem ki az, áá Levi(M5), és egy vigyor jelenik meg az arcomon. Látom, mert velem szemben a tükör. No, még mielőtt felveszem, belegondolok: Ebből megint nem fog "jó" kisülni... :-)

Ha valaki nekem azt mondta volna vasárnap 15:00-kor, miközben a szobámban magányosan ücsörögtem, hogy én 20:00-kor három BMW mellett BMW-s kollégák társaságában, a lenyugvó nap sugarai mellett fogok önfeledten beszélgetni a világ nagy dolgairól, akkor neki azt mondtam volna, hogy: Te álmodsz barátom, ilyen csak a mesében van...

(...)

És másfél órával később már meg is érkezik a házunk elé, nem kicsi hangorkánnal a hamisíthatatlan, eredeti BMW E39 M5 mit V8! És én, noha már 1,5 órával ezelőtt már-már temettem magam, most mosolygok! 

Valahogy felébredtem, és mint már régen sokszor, most is tapasztalom: amint elmerülök a BMW-k világában elfeledem, hogy van külvilág, hogy jön egy húzós hét megint. Hanem csak én, mi és Ők, a vasak vannak. Ez szerelem, hobbi, őrület - kinek mi. 

Szóval felvidulok, és már azon is kapom magam, hogy a Mareszban ülök és robogok egy M5-ös után...

De innentől jöjjenek a képek!

Édesapám múltkor gondolt egyet és slaggal leverette a Mareszt. Majd beállt vele a garázsba, kéziféket behúzta. Én 4 nappal később beleültem a kocsiba indulnék, és nem megy a kocsi. Olyan mintha benn lenne a kézifék, pedig ki van oldva. Majd nagyobb gázfröccs, Marcsi égnek emeli a seggét majd elindul kifele a garázsból, és sercegve megáll. Nem esek pánikba, beszarásjelző nem ég. Kiszállok, és rutinosan megindulok a kerekeket megnézni: és telitalálat: full rozsda a fék. Na itt a tettes. (Amúgy kint a forgalomban pár erősebb fékezés, és máris minden rendben!)


Aki először szépült meg: A bestia.

Levi barátom, amióta kint kell, hogy álljon a BMW-jével nagy állatbarát lett! 
Nem hittem a fülemnek amikor mesélte, hogy mennyire szereti a nyesteket. Összejárkálják a gyönyörű szép, és mindig tiszta kocsiját, minden pici lyukba belepiszkítanak. Egyszerűen imádja őket! Minden pénzt, és idegességet megérnek!

A Bestia készen! Azaz még, nem teljesen, de a mosással mindenesetre igen. 
(Off: Eszméletlen ez az orr!!! Már volt szerencsém találkozni vele nem egyszer, de valahogy mindig lázba hoz. És a hang! Emlékszem amikor először beleültem. Hát füligJimmy volt! És a helyzet még ma sem változott sokat: csak hátra ülök/ülünk be, ha lehet és hallgatom, hallgatjuk a bratyóval: 
EZ A V8 SOUND GYEREKEK!!! 
Meg mint az idióták táncoljuk körbe örvendezve a hátsó négy klaffogó kipufogót! )

2012. május 20., vasárnap

A BMW jótékony hatása

A minap olvastam arról, hogy a V8-as kocsikban, ahol beszűrődik a V8-as aggregát hangja az utastérbe, ott megfigyelték, hogy a kisgyerekek sokkal hamarabb elaludnak.

Erről rögtön az alábbi videó ugrott be. Igaz nem V8, hanem csak sorhat, de a (jótékony) hatás megkérdőjelezhetetlen!