2012. február 26., vasárnap

A rendszám is fent

Végre volt ma időm, hogy a Drágaság közelébe kerüljek, és feltegyem a rendszámot, meg a matricát, jobboldalra előre a szélvédőre.

Na igen, de előtte el kellett távolítani az Umweltzone matricát a szélvédőről. (Eredeti neve: Umweltsplakette, csak én, és német ismerőseim hívjuk umweltzone /röviden: uz/ matricának.)
Azt hittem, hogy ez könnyen fog menni, de tévedtem.

Ilyet kellet leimádkozni a szélvédőről, egészen pontosan egy 4-est.

Ahogyan először próbáltam...
Úgy gondoltam, hogy menni fog ez mint az ágybaszarás csak nyomni kell, azaz pontosabban kicsit megkaparni aztán húzni, és szépen le is fog jönni.

Na hát ez nem jött be, mert a körmömmel nem csak picit, hanem nagyon el kellett kezdenem kapargatni, és négyzetmiliméterenként akart csak lejönni!!! Na mondtam is magamban ez így nem lesz kóser, mert így egy éven keresztül is itt fogok üldögélni, és kapargatni ezt a stenclit + a körmöm is felreped.

Ha így nem megy, akkor szerelkezzünk fel.

Ekkor jött a "B" terv, azaz elő a garázsban fellelhető eszközöket, melyek nem másak, mint
1. Egy tiszta rongy. Ezzel kell szépen kitömni, meg lefedni a szélvédő és a műanyag borítást, hogy a kis fehér, mm x mm -es darabok ne borítsák be a teljes kocsit és feligyák az acetont. (Aceton: lásd később)

2. Egy szike. - Na igen, tudom, ez az ami nem minden háznál van hirtelen egy. Nálunk éppen volt egy baziéles orvosi szike... Ami szerintem megteszi még a szike mellett: Egy jó éles, vékony pengéjű kés, melynek lehetőleg a vége is éles, azaz lehet vele kaparni. Fontos, hogy a kés max 15-20 cm-es legyen, mert ha nagyobb akkor nem fogunk vele elférni. Esetleg megteszi egy borotvapenge is, csak azt nehéz megfogni.
Ami fontos itt, az az, hogy kvázi alá kell feszíteni a matricának, mintha nagyon vékony szeletet szeretnénk levágni az üvegből. Ez azért kell, hogy ne karcolásszuk agyon a felületet. (A lehető legkisebb szöget zárja be a kés pengéje és az üveg.)

3. Aceton + még egy tiszta rongy. Mivel a szike csak a matricát vágja le, a ragasztót nem, így egy acetonos ronggyal még le is kell törölnünk a dzsuvát, ami matrica után ottmarad. 

Az egész művelet kapcsán érdemes megemlíteni, hogy jó, ha van egy kontrollszemély, aki kívülről nézi az egész folyamatot, és látja, ha a szélvédőn maradt még valami. Ez azért fontos, mert lerövidíti a matricaleszedési időt. Nem kell ki-be szállni, hogy megnézzük mi maradt fent, amit mi belülről nem látunk, mert az 1 mm x mm méretű apró fehér pontok nagyon jól bele tudnak olvadni a világos szélvédőbe.

A művelet szikével, majd acetonos utána "kezeléssel" így már kb fél- háromnegyed órára redukálódott.

Miután ez megvolt, már csak a rendszámhoz tartozó matricát kellett felhelyezni. Itt is jól jött a külső szemlélő segítsége, mert nem lett olyan, mint az ökörhugyozás...

Előtte:

Utána:



No meg a rendszámot. Amit jól be is néztem, mert előre ment a matricás, aminek hátulra kellett volna mennie. (Mentségemre legyen mondva, hogy eleredt az eső, és nem volt kedvem szarráázni, így siettem, és így történt, hogy elnéztem.)



Így készült el véglegesen a Drágaság :-)

-------------
Az uz matrica leszedése közben találtam egy újabb szeletet a kocsi előző életéből.
A BMW-m 2011. 05. 28-án Berlinben a Markelstraße-n parkolt. :-)

Itt:





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése