2013. január 13., vasárnap

Új kódok, új BMW-k - Csakhogy képben legyünk

F30, F32, korábban F01, majd 1M aztán 4-es, majd M2 és Active Tourer, no meg a 3Gt. Van itt minden csak éppen már követhető rend nem.

Próbálok rendszerezni, és elnézést ha nem sikerül... :-)
(Motorváltozatokba bele sem megyek, esetleg csak felületesen. Elsősorban a külsőre koncentrálok.)

Régen (~1995-től egészen ~ a 2001-ig)
Régen volt a klasszikus felállás, hogy 3-5-7 illetve 8 (és nagyon régen a 6). Ezek voltak a nem SUV-ok. Azokra most nem térek ki.
Ehhez jött pluszba először a Z1, majd Z3, majd Z8, majd sokkal később a Z4, de ez már más időszak. Aztán azóta csak Z4 van, szóval ez is egy egyszerűbb pálya.

 Z1, Z3 és Z8. Egy-egy legendás roadster

M (azaz Motorsport) BMW-ből a 3-asnak, és az 5-ösnek volt gyártásba került párja (Touring kivitelben nem, csak kupé és kabrió illetve sedan kivitelben a 3-asnál, csak sedanban az 5-ösnél.)

Egy szelet az 1999-es BMW palettából

És végül volt a hetes, meg a egy ideig a 8-as. Ennyi volt és nem több a BMW modellpalettája. De aztán jött a XXI. század...


Nem olyan régen (~2001-től kb. ~2008-ig)
Ez az időszak lényegében az ún. Bangle-korszak. A körülbelül a 2001-es évektől kezdődő időszak jellemvonásait magán hordozó konceptautó a BMW Z9 tanulmánya, mely 1999-ben Genfben mutatkozott be először. Főbb jellemzői az új műszerfal kialakítás (a régi vezető felé forduló műszarfal mellőzése), a csúcsos csomagtérajtó és belül az iDrive megjelenése. Itt találkozhattunk először - az azóta mindenki által átvett - ún. BMW cápaantennával is, de az autó orrának dizájnja is letagadhatatlanul megmutatta az irányt: Az E90-es széria részben, az E63-aspedig egy az egyben ezzel a dizájnnal került ki a piacra.

Mindezek mellett a 2001-től kezdődő ún. Bangle évek a BMW történelmében a korábbi eladási számok megduplázódását jelentették, így tehát a korszak a legtöbb bíráló ellenvetése ellenére nem volt sikertelen.
Azonban tény, hogy noha nekem irtózatosan tetszett a BMW e tervezési irányvonala - a legtöbb BMW-st megosztotta: Nem tetszett a merev, szinte függőleges orrkialakítás megszüntetése  a belsőtér teljesen XXI. századivá alakítása, és a középkonzolról az összes ablakemelőnek az ajtóra telepítése. (Bár ezen utóbbi dolgot nem a Bangle kezdte el, hanem Ő "csak" bevégezte.)

A csúcsos csomagtérajtó és a 6-osra emlékeztető orr: Beköszöntött a Chris Bangle korszak!
 
A Bangle-korszak első terméke - noha sokan nem tudják - de a faceliftes E46-os volt. (Igaz, hogy a legtöbbeket, nem ok nélkül megosztó, "tepsi Bangle hetes" azaz az E65-E68 egy félresikerült darab lett, és 2001-ben adták ki azaz jóval a 2002-es faceliftes E46 debütálása előtt, de ez már egy teljesen új tervezés volt, nem egy régi irányvonal Banglésítása.)

Érdekes módon a legendás E39-esnek az új dizájn szerinti áttervezésére már nem került sor, hanem egy teljesen új arculatú darab, az E60/61 került kifejlesztésre. Na de vissza az E46-hoz: A BMW történelme során a legdurvább ráncfelvarráson átesett széria kétségtelenül az E46-os volt: teljes vese-orr-fényszóró-övvonal átalakításon esett át, és szubjektív véleményem, hogy szebb, de leginkább sokkal modernebb arculatú lett! (A motorokról dierkt nem esik szó!)
A kivitelek még a klasszikus 3-as séma alapján történtek:  sedan, kupé, kabrió, compact, Touring és M3 kupé, és kabrió + M3 CSL

Ezt követte (arculatát tekintve) a "banglehetes" ami szerintem is egy nagyon rusnya, bár robusztus darab lett. Talán a legutolsó ráncfelvarrott ráncfelvarrása lett a legszebb, ha egyáltalán lehet ilyenről beszélni ennél a szériánál.


Egy E61-es belülről: Jellegzetes stílusjegy a kilincs kialakítása, és formája, mely az összes Bangle-korszkabeli BMW-t végigkísért!
(Kivéve: facelift E46 )

2002-ben nyugdíjba ment a Z3, majd 2003-ban követte a Z8-as is, így a BMW szabadidős autó nélkül maradt volna, ha nem jön ki a Z3 fölé, de jóval a Z8 alá belőtt Z4-es (E85/86). Itt már egyértelmű Bangle jegyek figyelhetőek meg: csúcsos segg, és lapos Z9-es szerű lapos orr. (Kivitelek: nyitott és zárt roadster)


2003-ban megjelent - a nekem az egész Bangle korszakból, és talán már-már az egész BMW történelemből a legjobban tetsző - E60/61 széria. A formavilága elképesztően egyedire sikeredett, melyet aztán (pl.: a lámpát) Citroen C4-esen és Lexusokon láthattunk viszont... (A kivitelek érdekesen alakultak: E60 sedan, E61 Touring, és mindegyikhez egy-egy M pár. Azaz volt M5 Touring is!)


2003-ban jött a Z9 tanulmányra kísértetiesen hasonlító E63/64 6-os BMW, mely kabrió, kupé kivitelben készült megfelelő M-es párral.

A korábbi hagyományokkal történő első szakítást (I. palettabővítést) a soron következő hármas megjelenésekor követték el: ugyanis még mielőtt kijött volna az új banglehármas, azelőtt kijött egy a régi compact hagyományokra építő 1-es széria is (E81/82-87/88) ún. hatchback formában: se nem kombi, se nem sedan. Ezzel a lépssel a BMW egy nagyot lépett: behozott a 3-5-6-7 +Z4 sorozatba egy 1-est is, amit ráadásul négy kaszniváltozatban lehetett kapni: ötajtós, háromajtós, kupé, kabrió. + később 1M néven kupé és kabrió is kijött. (Azért nem egy M1, mert ezzel nem akarták az E26-os szériaszámú "dicső" elődöt új kiadásban a piacra dobni, meghagyták a régi hírnevében.)

Majd miután már egy éve kint volt az egyes, 2005-ben végre előrukkoltak az E90/91/92/93 szériaszámokat jelentő limuzin (sedan), Touring, kupé és kabrió változatokkal. Itt az E90-esnek E92-esnek és az E93-asnak akadt M3-as párja. (A precíz pontos angol elnevezések amúgy ezek: E90 = M3 Saloon, E92 = M3 Coupé, E93 = M3 Convertible)

Az E93-assal nemcsak a Bangle korszak zárult le, hanem egyúttal elfogytak az E számok is, így várható volt, hogy a következő nemzedék már az F kezdetű lesz.


Ma (~2010-től a jelenig, azaz 2013-ig)

2013. január 4., péntek

Autóvásárlás - Átértékelve - Idővel... - II. rész

Bevezető

Az autóvásárlás, és adott esetben a BMW, ezen belül a BMW E46 vásárlása egy számomra mindig aktuális, hol egy két perces, hol egy-két órás művelet, mely nyomán felmérem, hogy éppen hol tart a piac. Ezen kutakodások alatt általában nem keresek konkrétan típust, inkább az alapvető állapotokat mérem fel: merre is tart a magyar BMW E46 használtautó piac. Ehhez hozzámérem mindig a www.mobile.de -n található BMW kínálatot és látom az egyre csökkenő különbségeket és ez jó.

Noha nem vagyok nagy politikaimádó, és a jelenlegi rendszerrel sem értek egyet, de tudok (próbálok) objektív lenni így megállapítom: A Rogán-féle regadócsökkentés a magyar hahu piacnak jót tett. És egyre többen merik bevállalni, hogy igen ezt az autót a német piacról hoztam, 200.000 + km van bene, van pl.: szervizkönyve, meg négy kulcsa is, és tényleg egygazdás volt.

Mert tény, és én állítom: a német autónak alig akad párja és én ma már csak onnan hoznék be, pláne hogy van egy nagyon megbízható tréleres ismerősöm is. Félreértés ne essék onnan is lehet iparihulladékot behozni, de ha nyitva van a szemünk akkor kifoghatunk egy, az enyémhez nagyon hasonló - garantáltam import autót - ami már ránézésére is tetszetős:

Belül van minden ebben a 318i-ben: fényre sötétedő tükör, tempomat, négyablak, tetőablak, kartámasz, BC - és nem lelakott!

Kívül pedig, mintha az enyémet látnám eladósorban csak ennek nincs ködlámpája elöl.


Szóval akadnak ízletes darabok. De arra számolni kell - és itt az újabb /részben/ tapasztalat - hogy a még kifogástalan motorikus és esztétikai állapotú E46-oson is lehet hiba, pláne ha 200.000 Km+-os.
Pl.: kopott, lötyögő motortartó bak, szilentek, folyató szervócső, difi, esetleg a "szerencsésebbek" 200.000 Ft-tól kezdődő kéttömegűt is kikaphatnak...

Szóval a kétszázezerplussznak is megvan a maga hátránya, ami egy 54.000 km-esen tuti hogy nem jön ki, vagy nagyon kicsi rá az esély.

Amúgy pedig vicc, hogy anno amikor én kezdtem a kutakodást, azaz 2011. szeptember, akkor még a legótvarabb preface 46-os került 1,2 millióba, aminek az ajtajából egyszerűen ki volt vájva a bal oldali hangszóró!!! Ez a fenti faceliftes gyönyörűség 1,6 M Ft! 

Mese nincs mennek az árak lefele. De azért még akad alja is bőven, amiért azért szép árat elkérnek, és persze van a top (2,1 milliótól kb. 3 millióig), aminek ugyan az ára már majdnem E90/91 szintű, de ne feledjük, ami az E46-ból a "csúcs"-állapotú, az az E90/91-nél belépő modell!! Azaz olyan, mint most a 46-osnak az alja. Aki olyat vesz, az ne lepődjön meg a "minőségen". Mert az az alsó szinten nincs. (Kicsit más: képzeljük el, hogy pl.: milyen állapotú lehet az a 2004-es évjáratú E61-es, amiért 1,9 m Ft-ot kérnek!!! Mert van ilyen!!! Az nemhogy nem BMW minőség, de szerintem ezer sebből vérzik!)

No igen, és ne feledkezzünk meg arról sem, hogy akad ismerős is, noha eltelt egy, közel másfél év! :-)

Egy nagyon alja. Ilyet ne!

Hoznék egy példát a klasszikus szemétre. Íme:

Hm! Nagyon tetszetős ez az automata 320d! Króm vesék, csillog-villog, a felni is szép! 
Az ára 1,2 - 1,29 között mozog. Igen mozog, de a magyarázatot lásd később!  

2012. december 25., kedd

Egy újabb nagytesóval kevesebb Veszprémben ;-( - BMW E39 525d Touring

2012. áprilisában írtam egy E39 525d Touringról, amit több mint 490-en néztek meg eddig - a statisztika szerint. A statisztika csak annyiban fontos, hogy valahol összhangban van az én érzelmeimmel is. Ugyanis - ezzel vagyunk egy páran itt a BMW-fanatikus térfélen - hogy minket érzelmek is kötnek egyes autókhoz: Élmények, amik elmúltak, és amiknek részese volt - adott esetben - a szürke 525d. Elment tehát a Touring is. Igaz ennek már lassan két hónapja, de csak mostanra szedtem össze az összes gondolatomat és fejeztem be a bejegyzést.
És igen, a "Touring is", mert azelőtt pedig egy vérmes Bestia, egy M5 gondolta úgy, hogy eltűnik a kézzelfogható valóból, hogy már csak az emlékezetemben éljen tovább.
Szóval a szűk környezetemben a legendás nagytesó nélkül maradtam. 

Amiért (is) a szívemhez nőtt: Oly sok közös út, megtett 100-200 kilométerek azért, hogy egy nemes küldetés eredményesen zárulhasson.


Ahogy búcsúzott:
Utolsó útja Tatabányára vezetett, hogy megismerkedjen utódjával, egy E36 328i Coupe-val. Ezen az úton is megmutatta, hogy mire képes: 5,4 és néhol 4,9 l fogyasztás. Pedig biztos, hogy ennyinek kellett lennie a fogyinak, mivel narancs jelzésre került kőkemény 5.000 HuF-nyi értékű gázolaj rátöltésre...

A legendás utolsó út a visszanemhajtott hátsó ablaktörlővel...



A használtautón:
A megtett futás nincs kiemelve, de jelentem, hogy 300.000 km feletti. És ennek ellenére is hibátlanul működő diesel aggregáttal bírt.

2012. december 23., vasárnap

(BMW-s) Ünnepek

Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és Boldog (BMW-ben gazdag) Új Évet kívánok mindenkinek!

Ilyet:
 meg ilyet:

mindenkinek. :-)

2012. december 22., szombat

Na akkor szereljünk Isofix-et

Ma elmentünk bevásárlókörútra. Egy ismerősöm - akinek az előző este nagyon jól sikerült - is velünk tartott. Ő ült a jobb kettőben, és nem tudom hogyan, de egy ügyes mozdulattal kipattintotta a hátsó (2. sz.) Isofix rögzítő műanyag fedelét.

Ezt:

Igen itt egy bézs belsős BMW E46 Cover Isofix (feketében a gysz: 52 20 7 008 490) alkatrész látható, és azért ez mert nekem éles fotót nem sikerült róla készítenem. Magyarul a neve amúgy nagyon bonyolultan úgy hangzik, hogy Isofix (biztonsági gyermekülés rögzítő-pont) fedele.

Elhelyezkedés itt:

Amit takar az pedig ez (az a fém rögzítő, amibe a 3. számú csavar betekerését ajánlja):

Szerepe - idézek forrásmegjelöléssel, mert jobban én sem tudom összefoglalni:
"A hátsó ülések ülőlapja és háttámlája közé benyúlva érezhetjük, hogy két pár szabványos tartófül van a padlólemezhez hegesztve. Ezekhez kell csatlakoztatni a gyerekülés alapjából hátra kinyúló ISO norma szerinti körmöket. Az Isofix szabvány valódi előnye a biztonsági övvel beköthető gyermekülésekkel szemben, hogy teljesen kiküszöböli a hibás (nem kellő körültekintéssel végzett) rögzítést, illetve ütközéskor minimalizálja az elmozdulást."

A rendszer előnye amúgy az, hogy a szomszédban csücsülő kisbaba sem tudja, "jé ez kikapcsolható" felkiáltással kiiktatni a kistesót okozva neki ezzel aranyos perceket egy erőteljes fékezéskor.

2012. december 16., vasárnap

BMW E91 320d Touring - Az E46-os utód mustrája

A közvetlen BMW-s környezetemben mindenféle BMW akad, ami engem úgy Isten igazából érdekel, és kíváncsi lennék rá, hogy miben más mint a 46-os, (mert az gondolom érthető, hogy mindent a 46-oshoz mérek... :-)) - de eddig egyedül még E90/91/92-es nem akadt egy sem. Na most végre megtört a jég, és akkora szerencsém volt, hogy E91-est, azaz a 46-ost követő 3-as Touringját sikerült mustrára fognom, megnézni, hogy az utód mennyivel lett jobb, mint az előd.

Faceliftes orr. Ez már Bangle-design.

A "teszt"alanyról:
2005 novemberi BMW E91 320d Touring, még a facelift előtti modell hatesebességes manuálissal. 
Motoradatok: M47D20TU2, 1995 cm³, 120 kW, (163 PS), 340 Nm. 


Noha érdekes vonalvezetése van a facelift előtti E90/91 szériának ennek ellenére nekem tetszik. Egyfajta kicsihatos képét mutatja és ezt a veséinek köszönheti.

Kétségtelen, az E91-es sokkal modernebb külsővel bír mint a 46-os. Az ún. arktis szín pedig egy nagyon szép szín szerintem. Első ránézésre szürkének, vagy világoszöldnek hat, de nem. Ez arktis. 46-osban anno nem volt ilyen szín, csak az E39-eseknél volt egy hasonló színárnyalat.



Mivel kombi (Touring) ezért tetszik - lehetne ez az első gondolatom. De alaposabban szemügyre véve már megállapíthatom, hogy mivel az övvonal sokkal határozottabb mint a nagytesójánál az E60/61 szériánál ezért - számomra - sokkal karakteresebb is ez a Banglekombi, mert...

...itt az övvonal abszolút nem töri meg az autó oldalát, és így semmi "izgalmasat" sem mutat. 


Ez még a kormolós diesel, így a kipuff lefele van fordítva, hogy ne kormolja agyon a kocsit.

2012. december 9., vasárnap

BMW E46 318i Facelift M43TUB19 motorral

Anno amikor még én is BMW E46-osokra vadásztam, és a kezdetek kezdetén álltam, mindig furcsán álltam az előtt a tény előtt, amikor az akkori ismereteim szerint faceliftes kocsiban egy oda nem illő elemet találtam. Pl.: BMW E46 320i prefacelift nem a 150Le-s motorral hanem a 170Le-sel volt eladósorban. Ilyenkor mindig arra gondoltam, ez tuti átverés lehet, mert a BMW-nél sem voltak ennyire hülyék, hogy a face utániban, face előttit tegyenek. 
Aztán később - amikor egyre több általam "átépítettnek" vélt modellel találkoztam - akkor már nem foglalkoztam a problémával, mivel az nem is volt probléma többé: Örüljön az, aki prefaceliftesként faceliftesbe való motort kap! 

Így gondoltam ezt egészen eddig, amikor is egy - számomra - röhejes kombinációval nem találkoztam Kasza Mester (általam is nagyra tartott BMW-s bontós) bejegyzései között.

A cím: "HAMAROSAN ÉRKEZIK!! 2001-ES,FACELIFTES LIMO,318I-M43/1.9/"
alatta a kép:


A kép láttán egyből az az érzésem támadt, hogy "na Kaszamester ezt benézted most az egyszer mert ez nem M43-as motorú 318i lesz, hanem olyan mint az enyém azaz N42B20A-s. Amúgy pedig a styling 45-ösökkel jól mutat a kocsi."

De aztán jött a hidegzuhany: Kasza nem nézte be, ellenben én igen. Mert...

... ebben tényleg még a facelift előtti E46 318i szíve dobog, azaz egy 1895ccm-es, sornégyes, 8 szelepes, 118 lovas motor. Ekkor néztem meg jobban az évjáratot és ismertem be végérvényesen benézésemet. Ez pont a facelift előttiség és utániság mezsgyéjének terméke. (Eddig kizárólag 320i-knél láttam motorkülönbséget, és úgy hogy prefacelift kapott erősebb motort.) 
Mondjuk a motor és a kasztni ismeretében én csak meglepődni tudok, hogy szegény tulajdonos mennyire átverve érezhette magát, amikor melléállt egy pár hónappal későbbi 318i-s kolléga a kicsit erősebb 1995ccm-es motorú E46-al. Mert, hogy olcsóbban nem kapta az M43-as motorú 46-ot, mint az N42-es társa az tuti!


A belső alapján is egyértelmű: ez bizony már facelift utáni BMW ízig-vérig. Legalább is ami első blikkre látható.

Konklúzió: