2014. május 30., péntek

A múlt és a jelen találkozása - MARcsi és a 330i

Jóllehet a 330i még nem pompázik "harci díszben", de azért már próbál méltó örököse lenni a dicső elődnek, a MARcsinak!

Készítettem is ennek szellemében egy ELŐD - UTÓD összeállítást! A helyszín ugyanaz, a felnik ugyanazok, de az autó és az időpont már más...





Epilógus:

2014. május 17., szombat

Az utolsó MARcsi lábnyom - avagy egy 2 év, 4 hónap és 3 napos történet vége

A búcsú előtti utolsó nap - és az azt megelőző mozzanatok

Tudtam, hogy eljön ez a nap, elvégre itt megírtam hogy döntöttem: váltok sorhatra. Ezt nem is bántam meg, de azért furcsa lesz belegondolni, hogy mostantól nem tudok beleülni és lecsavarni egy-két karikát a kis sornégyes Marcsikával, ugyanis 2014. 05. 17-én, három napi hirdetés után - remélhetőleg ugyanolyan szerető - gazdijára lelt.


(...)

"Ezzel az autóval nem sok gondja lesz!" - mondta keresztapám a gyáli búcsú alkalmával az újdonsült BMW tulajdonosnak. És mintha csak a szívemből szólt volna, de ekkor én már csak a könnyeimmel küszködtem, mert igen, nem tagadom megsirattam a leányzót, elvégre csak az emberhez nőtt a közel két és fél év alatt. Szinte fel sem lehet sorolni, hogy mit köszönhettem NEKI. A teljesség igénye nélkül azonban pár gondolat erejéig megpróbálkozom vele.

  • Marcsi volt az a bizonyos első. Első autóm, és emellett az első BMW-m is. Hosszú kálvária vezetett addig, míg végül elérkeztem hozzá nyíregyre, de ezt nem részletezem, hiszen erről nem egy blogbejegyzésem született.
  • Jóllehet már 2,5 évvel ezelőtt is sorhatost szerettem volna, ennek ellenére sornégyes mellett döntöttem és jóllehet most sorhatosom van, nem bántam meg a sornégyes, N42B20A motorkóddal fémjelzett időszakot.
  • Ugyanis a motor - a hidegen picit zörgő lánca ellenére - egy nagyon nyomatékos kis négyhengeres erőgép, mely akármilyen lendületes vezetés ellenére sem érte el a 10 literes fogyasztást! 
  • Néha azért elég nagy fordulatszámon kellett dolgoznia, hogy "repítse" a kasznit, ennek ellenére kezdetben jól jött, hogy csak 143 ló. Mert azért ne feledjük vizes úton, hátsókeréken 143 ló és 200 nyúlmókus is tudott vicces lenni még bekapcsolt DSC-vel is! Ennek, egészen pontosan egy ezt megelőző történésnek állít emléket ez a bejegyzés. Történt ugyanis, hogy megtörtént AZ...
  • ...első DSC felvillanás, amikor bennem a beszarásjelző nemcsak fel-fel villant, hanem folyamatosan égett. Történt ugyanis, hogy mentem lakott területen belül 50-60-al, akkor még lenyalt gumival, jött egy emelkedő, és az autó fara lényegében egy másodperc alatt kitört és bepördülve ütköztem volna, ha a DSC nem tett volna rendet a másodperc tört része alatt. Akkor én az elektronika által történt beavatkozást, mint az Isten keze éreztem: csak annyira emlékszem, hogy megcsúszok, autó segge ki, próbálok ellenkormányozni, és a következő pillanatban, jé b+ egyenesen megyek! Szóval a DSC kihúzott a slamasztikából. Azóta tisztelem és szeretem is a hárombetűs extrát, olyannyira hogy mára eljutottam oda, hogy néhanapján még heccelgettem/heccelgetem is! :-) Azaz, nézzük meddig hatásos az elektronika és honnan jön az a bizonyos eset, amikor az "elektronika a tőle telhető legtöbbet megteszi, de már nem tudja legyőzni a fizikát". És DSC teszteléshez a Marcsi négyhengeres szíve tökéletes volt, elvégre mégsem egy erőtlen 16i-vel próbált az ember lendületesen menni...
  • Végül - de nem utolsó sorban - rengeteg élményt köszönhetek neki: barátságokat, hosszú utakat, találkozókat (kicsit és nagyot egyaránt) és azt, hogy kicsit megtanultam BMW-t szerelni, illetve azt, hogy a munkanapokon végzett szellemi meló mellett mit jelent az olajos esték, vagy a végigszerelt hétvégék érzése!

(...)

Most pedig következzen pár kép az utolsó pillanatokról:

2014. 05. 16. Péntek. Az utolsó mosás. Mert még ha el is adom, akkor is amíg nálam van addig a kocsinak ragyognia kell!

Jóllehet nem volt nagyon mocskos, ennek ellenére a "lehetőleg a garázsba mocskosan nem állunk be" elvet követve megkapta az (utolsó) ápolást - tőlem... 

Egy kép, mely reggel 5:24-kor készült: a nap első sugarai megcsillannak az addig a már 120km-t megtett autón, ami köszönhetően a több évnyi ápolásnak és garázsnak a szmrötyis idő ellenére megőrizte tisztaságát.

Az utolsó fotó. Vettem 220e km-el, eladtam 236-al. 2,5 év alatt mentem vele kőkemény 16 e km-t. Nem a napi használat miatt tartottam...

Az a bizonyos utolsó Marcsi lábnyom az udvarunkban...

2014. április 20., vasárnap

Egy BMW halála - In memoriam E36 325i, alias Hókefélke

Bevezetés gyanánt

Egy hónappal ezelőtt kaptam a hírt, hogy egy körünkben legendás vas, egy mondhatni egyedi BMW-ként megépített E36 325i Sedan hosszan tartó betegség (kompresszióhiány, küszöb teljes elrohadása, illetve kisebb betegségek szövődményeként) elérkezett élete végéhez, és lényegében mint egész megszűnt létezni, illetve csak darabjaiban él tovább (más jobb sorsra érdemes BMW-kben az ország különböző pontjain.)

Hókefélke fénykorában, egy 2011-ben megrendezett autós találkozón


Utolsó útjára egykori (építő) gazdája kísérte el, és soros 2494 köbcentiméteres, hathengeres szívének utolsó dobbanását is egykori büszke tulajdonosa hallotta utoljára. Mivel a betyár virtus mindig is e páros (autó és virtuóz tulajdonosa) jellemzője volt így, az utolsó dobbanások is egy-egy, a sperrdifi által az udvarban könnyeden lecsavart driftkörök nyomán voltak érezhetőek.
Majd begurult állóhelyére, mely egyben sírgödrévé is vált, és ahogy egykor szorgos kezek munkája rakta össze a "vasat", most ugyanolyan szorgos kezek munkálkodtak azon, hogy becenevén csak Hókefélkeként nevezett autó bomlása, foszlása megkezdődjön.
Ekként tehát így ért össze a kezdet és a vég...

Ifjonc évek
Az autónak a korai éveiről nem sokat tudok, csupán annyi ismert előttem, hogy 1991-ben látta meg a napvilágot és akkor még vörös színben pompázott. Aztán volt egy-két tulajdonosa, majd 2009 magasságában eljutott Ádám barátomhoz, aki rövid használat után úgy gondolta, hogy az autója nem elég erős, illetve nem elég fürge, márpedig Neki izmosabb és virtuózabb BMW-re van szüksége. Az elgondolást tett követte: 2010-es évben az autó egy kicsit felpaprikázott aggregátot kapott és sperr differenciálművet, illetve mivel a "kis vörös" projektautóvá vált, így a teljes arculata megváltozott:
  • Átalakult tehát a futóműve (KW variente ültetés, sperrdifi + új Styling 24-es M-es felnik), 
  • a motorja megizmosodott
  • a beltere fekete szövetről homokszínre (sand beige) változott, mely a megújult (fehér) külsővel gyönyörűen harmonizált, és legvégső soron
  • a külső is megújult, hiszen a vörös színből hófehérre (innen a Hókefélke név) változott, illetve nem egészen mert a díszcsíkok-kilincsek-visszapillantó és a tető fényes fekete színezést kapott. Emellett az autó egyediségét megkoronázva az első lökhárító E46-osítva lett, azaz faceliftes E46-os lökhárítója került fel, illetve a motorháztető is egyben nyílt a vesékkel! (Ehhez természetesen az E36-osnál a vesékkel egyben lévő homloklemezt is 3 felé kellett vágni: 2 maradt az autón, egy ment a motorháztetőre. Persze a géptető nyitását is át kellett alakítani, illetve ügyelni kellett, hogy a sok átalakítás mellett az illesztések se "csússzanak" el, azaz mindent a lehető legalaposabban kellett összepárosítani, illetve lemodellezni, hogy a legvégén egy gyönyörű autó születhessen meg, ne egy olyan, ami úgy néz ki mint ami totálkárosra lett törve...)

Az egyedi motorháztető- és lökhárítókialakítás a Hókefélke egyik egyedi ismertetőjele volt.

Az átalakulás persze a fentieknél sokkal több mindent tartalmazott, de én próbáltam röviden összefoglalni azt, ami után lényegében az autó teljesen átalakult és megkapta egészen 2014. áprilisáig - az autó haláláig eltelt közel 4 év -  viselt egyedi arculatát.

Az autó építéséről egy összefoglaló itt található:



Mielőtt az autóval élőben is találkozhattam volna, azelőtt már hallottam a teljes építési sztoriját így fel voltam arra készülve, hogy milyen látvány fog fogadni. Én - még mint működőképes autó  - először (és egyben utoljára) 2012. tavaszán találkoztam vele. Ekkor már közel 1,5 éve nem volt Ádám barátom tulajdonában az autó, mivel egy veszprémi ismerőse vette meg, és éppen az adta az apropóját a találkozónak, hogy tavasz lévén éppen akkor kapta meg nyári papucsait a téli (ha jól emlékszem) lemez felnik után - ugyanis újdonsült tulajdonosa még a régi gazdihoz vitte vissza.
No ekkor kaptam lencsevégre a fehér-fekete 325i-t! Íme a 2012-es fotók:


Az autó egyedi arculatát egyértelműen az orrkialakítása adta: mutatta, hogy ilyen lett volna, ha... ...ha modern dizájnú lökhárítóval és egybevesével álmodták volna meg a 36-ost!

"Mutatós egy vas volt az biztos!" - hát igen, sokakat ihletett meg, hogy igényes munkával milyen extravagánssá is lehet tenni úgy egy E36-ost, hogy csak márkához illeszkedő kiegészítőket és stílusjegyeket használunk hozzá.


Az autón ekkor a rozsdának nyoma sem volt. Igaz a sárvédők újak voltak, illetve az ajtók is megkapták az üregvédelmet. A küszöb azonban nem...

2014. március 15., szombat

III. GeSchneider.com BMW Találkozó - Tatabánya 2014. március 15.

Múltkor itt megemlékeztem arról, hogy van egy olyan BMW találkozó az országban, amely kellően dinamikusan fejlődik ahhoz, hogy idővel országos szintű rendezvénnyé nője ki magát. Ez a rendezvény pedig nem más, mint a GeSchneider.com által szervezett BMW treff, mely mi meglepő a GeSchneider.com BMW Találkozó nevet kapta. A találkozóból amúgy ez volt a III. a sorban, és meg kell állapítanom, hogy még többen voltak, mint múltkor. De nemcsak többen voltak, hanem a BMW típusokból is nagyobb volt a "kínálat". Most már nemcsak a kötelező E30-E36-E39-E46 (és ezek különböző karosszériavariánsai) képviseltették magukat, hanem szép számban jelent meg például az E38 illetve E60 széria is. Emellett többek között E31-es 8-as BMW, E64, E60M5 illetve E94-es is színesítette a találkozó BMW kavalkádját.

Egyre több helyen találkozni a GeSchneider.com névvel, mely egy egyre népszerűbb BMW-s találkozósorozat szponzoraként tartható számon. A tatbányai BMW treff azért népszerű körünkben, mert közvetlen hangulatban lezajló, szó szerint baráti BMW-s találkozó, ahol senki sem szorul a háttérbe és nem nézik ki azt sem, akinek csak pl.: egy 316i-je van. Ugyanis ez a találkozó nem a rivalizálásról, meg a magamutogatásról szól, hanem arról, hogy összeköt minket a BMW őrület, s barátságos légkörben osztjuk meg egymással tapasztalatainkat, mondjuk el búnkat, bánatunkat, és tanácsokkal segítünk egymáson.

A találkozón a korábbinál jelentősen nagyobb számban vettek részt a BMW-s kollégák.


A rendezvényre a korábbiaktól eltérően sokkal kisebb számban, illetve kicsit megkésve 13:00 környékén érkeztünk csak meg. A sokkal kisebb számban egészen pontosan azt jelentette, hogy a szokásos minimum 5, de sokszor 10-12 kocsiból álló konvoj, most a kemény mag 2 E60-asából és egy E39-eséből állt, illetve csatlakozott hozzájuk Székesfehérváron két hármasos kolléga is. A találkozón én sem a MARcsival vettem részt. De ennek alapos oka volt.

Na de innentől beszéljenek helyettem a képek!



Miközben Székesfehérváron gyülekezett a banda egy része, addig...


...mi Győrben egy újabb E46-os kollégával lettünk gazdagabbak! 

Ugyanis egy szép állapotú, kiemelkedően jól extrázott 325i sedanért voltunk Győrben, és így még az is kérdéses volt, hogy egyáltalán odaérünk-e Tatabányára, vagyis inkább lesz-e értelme útnak indulni. (Ezért történt meg az, hogy a MARcsi is otthon maradt mert egyből indultunk is, ahogy letettük az ifjú negyvenhatost Veszprémben.)


De aztán csak megérkeztünk.  

Ahol mi leparkoltunk, onnan ez a kép tárult elénk. Na igen - vontam le a következtetést - azért ez jelentősen nagyobb létszám, mint ami múltkor volt! 

A BMW-k között botorkálva többségében ismeretlen (vagy csak nekem nem ismerős) autóba botlottunk! (Arról sajnos most pontos infóim nem voltak, hogy honnan jöttek BMW-sek, de szerintem jelentősen túlhaladtuk a  múltkori "Székesfehérvárról, Veszprémből, Siófokról, Győrből, Budapestről no meg persze Tatabányáról" érkező BMW-sek táborát. És ez jó!)

A "domináns" típusok egyértelműen most is a 36-39-46-sok voltak. De ezen nincs is mit csodálkozni, hiszen a mai BMW fanatikusoknak (a találkozókon gyakran megjelenő) részét e típust birtoklók teszik ki, mely elvétve egészül ki egy-egy kuriózummal (oldtimerek, 8-asok), illetve E60 szériaszám fölötti autókkal. Az F széria képviselői jellemzően távol maradnak az ilyen találkozóktól.

A placc elég szemetesnek tűnik, azonban a szemét igen kis hányadáért voltak a találkozón megjelentek felelősek, a többi korábbi rendezvények (?) maradványai voltak. (A parkoló autók közé azért én 3-4 kukát azért el tudtam volna képzelni => filléres tétel, de sokat dobott volna az összképen.)



Egy találkozó rangját az is mutatja, hogy milyen nagy számban képviseltetik magukat a már veterán korba lépett BMW-k. Minél nagyobb számban vesznek részt a korábbi korok képviselői, annál inkább szélesedik az a kör, mely képes lefedni a teljes magyarországi BMW-s társadalmat. (A képen amúgy egy soros hathengeres aggregáttal rendelkező E21-es látható, mely gyönyörű állapotban volt. Még további szép, gondosan ápolt kollégájával kötnék szorosabb kapcsolatot! :-))

A BMW formavilága az elmúlt évtizedekben hatalmas átalakuláson ment keresztül, nem is beszélve a technikai fejlődésről. Azonban a találkozók alkalmával lehetőség nyílik arra, hogy ki-ki a saját "kortársaival" megismerkedjen illetve kitapasztalt praktikákat, mesterfogásokat közkincsé tegyék. Persze előnyös az is, ha például a már veterán korba lépett BMW-sek táborát nem egy-egy példány szólóban képviseli, mert nekik - mivel megvan a maguk saját "szériaspecifikus" világa - idővel felettébb egysíkú lehet a találkozó, és kimerül abban, hogy elismerő szavakat hallanak gyönyörű autóik kapcsán, de a DSC-PDC-RDC és egyéb hárombetűs gombok előtti világuk apró élményeit csak nagyon kevesekkel tudják megosztani úgy, hogy azt hallgatóságuk át is tudja "érezni".

2014. március 2., vasárnap

BMW X3 vásárlás - Ez sem olyan egyszerű móka

Bevezetésként

Úgy általánosságban az autóvásárlás nem egyszerű dolog. Azt mondják, hogy eladni még egyszerűbb, de már-már ez is nehéz feladat lehet, de venni egy jót az már szinte lehetetlen. Főleg akkor, ha a jövőbeni (BMW X3) tulajdonosnak egy megadott kerete van, azaz mondjuk 3 M Ft, max 3,2 M Ft, de akkor már egy hónapig csak zsemle és szalámi egy kis vajjal a megengedhető költés. 

A képen a győztes (BMW X3 2.0d) látható a megvétel után


Ez az utóbbi tagmondat persze lesarkított, de akik már többször belekerültek az autóvásárlás forgatagába tudják, hogy miután megnéztek vagy már 5-6 autót, utána kezd elmenni a kedvük az egésztől, mert többször ugyanabba az állapotba jutnak vissza: rengeteg autónéző túra záródik azzal, hogy "jó az autó, DE..." 

És ilyenkor azért kezdenek belefáradni a vételbe, mert 
  1. bejárták a fél országot (Győr-től Szegedig, onnan Pécs, de persze akadt közte Budapest is bőven.)
  2. a bejárás benzinköltségéből már kijönne egy teljes téligumiszett felnivel, 
  3. ugyanazokkal a hibákkal/tulajdonságokkal találkoznak:
    1. a hirdetésben kiváló állapotú az autó élőben meg, hát...
    2. a vezetett szervizkönyv azt jelenti, hogy az autóban van 200 e km, de a szervizkönyv csak 60 e ig van vezetve. Ezzel persze nem lenne baj, ha lennének legalább az elmúlt két évből számlák, feljegyzések, hogy mik lettek cserélve, stb. - de persze ezek meg nincsenek, így az autó előélete egy nagy kérdőjel.
    3. A helyszínen gyökeresen mást találunk, mint amit az eladó nekünk a telefonban elmond. Mert az egyszerű halandó már annak is örülne, ha az igaz lenne, amit a telefonon elmondanak neki, és nem élőben derül ki, hogy "frankó, ide is eljöttem, de nem minden igaz az elmondottakból", azaz majdhogynem volt megint egy fölös köröm.
  4. végül eljutnak oda, hogy már más autót is nézegetni kezdenek, pl.: Suzuki terepjáró, X5, de mivel ott is egy-két példa után ugyanebbe a problémakörbe csöppennek, csak nem éppen X3-nak nevezik, hanem X5-nek, így...


...aztán a végén csak visszajutnak oda, hogy megrázzák magukat, és emelnek a téten (az előzetesen kalkulált összeghez képest 1-2-300 e Ft-tal fölé lőnek) illetve nem adják fel, mert elvégre nem azért néztek meg ennyi autót, hogy most hagyják abba, illetve mégiscsak a kiszemelt autóra vágynak, jelen példa esetében egy diesel X3 volt a cél.

Egy szó, mit száz: az autóvásárlás nagy kálvária azoknak, akik nem egy pénztemetőt akarnak venni, hanem igényes, biztos előéletű autót, és jóllehet ott van a zsebükben egy az egyben a kp - azaz ha jó lenne az autó meg is vennék - de folyamatosan csak csalódniuk kell. 
De biztatásként elmondható, hogyha kitartóak, akkor úgy járhatnak, mint Levente barátom, akinek az X3 vásárlási kálváriáját - részben az Ő általa leírt visszaemlékezés alapján - most közreadom.


A kezdetek, avagy miért is lenne jó  egy SAV?

Nehezen, de rászánom az időt és összefoglalom X3 vásárlós „élményeimet”. A magyar használtautó piac diesel szegmenséből válogattam, jellemzően 2,5 és 3,5 M Ft közötti 20d és 30d motoros X3-akat. Az okok, érvek, és kívánalmak, ahogy eszembe jutnak:
- M5 mellé egy terepjárót szeretnék, munkavégzés céljából. 90 % országút és 10% földút, könnyű terep megosztásban.
- elsősorban BMW legyen a márkaszeretet miatt (ezzel igencsak leszűkül a kör, X3 vagy X5)
- alacsony fogyasztás, fenntartási költségek (ebből kifolyólag lehetőleg 20d, kéziváltó, alap extrák). Ami van benne, és több mint amit szeretnék, az persze előny, de a
- xenon nálam alapfeltétel, nem tudnám nélküle elképzelni, főleg mivel télen sokat járok szürkületben, esőben. (Az X3 ráadásul bixenon)
-  ne kerüljön többe, mint 3,5 MFt


X5 (E53) versus X3 (E83)

X5 ellen
- ekkora vas nekem nem praktikus. 
- Jellemzően egyedül megyek vele, nekem nagy lenne, parkolni városban is kell, szűk helyeken. 
- Maga a technika elavultabb, alapkoncepciója a 90-es évekből származik. 
- 20d nincs, kézi sincs, (amúgy volt, de gyakorlatilag nem kapható) 
- Szerelői tapasztalatokat is mérlegelve nem választom, mert kényes a technika, húzósak a javítások (váltó, osztómű ami jellemzően költséges tétel), 
- továbbá a jellemző E39 betegségeket is örökölte.

X3 mellett: 
- mérete megfelelő, 
- jobban tetszik mint az X5 (bangle design) bár ez szubjektív. 
- Alapfeltétel volt a 204D4 motor, nem a lánctépős, (ezt bővebben lásd a BMW Tóth oldalán bővebben kifejtve => http://bmwsiofok.hu/index.php/hu/
- Egy lánccsere mintegy 600eFt költségét megspórolva. 
- Ha 20d: akkor ezáltal kedvezőbb fenntartás. 
- az X3 a 2000-es évek technikája, szubjektíven modernebb külső-belső design. Többször az év autója a kategóriájában, Németországban, a legmegbízhatóbb SUV díj nyertese 2007, 2008. 
- Szervizesek csak ajánlani tudják, komolyabb meghibásodása, gyerekbetegsége nincs, persze szükséges és elvárható gondosságot feltételezve.

Oké, legyen X3, de további feltételek is vannak!

További feltételek: 
- ellenőrizhető szervizháttér, nem kizáró ok a márkafüggetlen szerviz sem. 
- Egy a lényeg, tudni lehessen mikor és mit cseréltek. 
- Persze, ha megvan a „szokásos” BMW mappa, ami rendszeresen eltűnik a kesztyűtartóból Hegyeshalomnál, a behozatal során, na szóval, ha az megvan az persze előny. 
- Eddig is így vettem autót, ezután is így fogok.
-  kezdetben színe, motorja, extrái között válogatni kívántam, aztán a kínálat hatására már a „mindegy csak jó legyen” irányba keresgéltem.

Összefoglalva a fentieket odáig jutottunk, hogy a cél egy diesel X3-as, jó lenne ha 2.0d lenne, legyen benne xenon, és persze legyen biztos az előélete. Minderre van  összesen maximum 3,5 misink, persze ha olcsóbb az sem lenne baj. Na nézzük, hogy hova jutottunk!
(Megjegyzés: sajnos Levi barátom helyszínen nem készített fotókat az autókról, így "csak" az általam lementett hirdetések képei, illetve maga a hirdetés állt rendelkezésemre.) 

A megnézett autók

· Ezüst 20d Bp. Hirdetés alapján OK, mire mentem volna megnézni közölték a helyszínen, hogy 30 perce vitték el.

(Fotóm sajnos nincsen róla)

----------------------------------------------------

·  Fekete 20d Bp.: magánszemély hirdeti, képek alapján megnyerő, 1x beszéltünk, időpontot 1x tudtam vele egyeztetni, feltételesen, szerdán megbeszéltük, hogy pénteken keressem. Azóta nem vette fel a telefont, vissza sem hívott. Ennyi.

(Fotóm sajnos nincsen róla)

----------------------------------------------------

·  Kék 20d: hirdetés hd képekkel, elég részletes. 

Egy budai Suzuki Kereskedés tulajáé, mikor odaértem ügyfélváróban ültetnek, várok pár percet, jön az értékesítő, kulccsal, kedves, mutogat mindent, ami nyitható. Állapota kitűnő, elég tiszta állapotban van. Napi használatban. Sajnos fapad. Azaz semmi nincs benne, csak klíma. 2,8 MFt. 

Ráadásul semmi papír nincs hozzá, nem magyar, olaszból hozták be, ahogy szokott a határon minden papírjának nyoma veszett. Semmi, de semmi nincs, korábbi szerviz sem visszakövethető.
Egyedül olajat cseréltek benne a Suzuki Szervizben, 2013-ban. Ennyi. Ennél többet semmit nem tud róla az értékesítő, a típust sem nagyon ismeri. Sorolom a lehetséges hibákat, csak néz bambán… Túlárazott, véleményem szerint 2,5-öt ér. Mondtam is, hogy majd telefonálok, ha ennyiért lesz fent. Gondolom nem sürgősen, mindenáron eladó, állítólag szereti a főnök, ez a mindennapi igásló a családban, és jól szolgál.
(Sajnos már nincs fönt a hahu-n)
      ----------------------------------------------------

·   Fekete 30d: hirdetés kis képekkel, kereskedésben áll. Minden extra benne van, pl.: tetőablak is. 
200e km körül futott, képek alapján érdemes megnézni. 

Kár volt. 

Kiült az ülés, kopott a pedálgumi, kormány, öv nem húzza vissza magát. 

Ránézésre minimum 500e km-et sugall az összkép. (hozzáteszem van mögöttem pár év autózás, autóvásárlás, és tapasztalat) 
Gumi kopott téli, kereskedésben áll, koszosan! Ára az állapotának megfelel, talán 2,7-2,8 MFt között a reális. 
Szervizháttérre nem is tértünk ki, mert csalódás volt összességében.

Na itt már vannak képek is! Íme:

Megkímélt autó. Csak valószínűleg a km futás nem valós...

"Nagyon szép megkímélt állapotú" => minden relatív. Van aki úgy gondolja, hogy a szögletes is lehet kerek...

Csillog-villog az autó - a képen. Aztán élőben jön a hidegzuhany.

Extra van dögivel.

Itt már kezd gyanús lenne, de majd élőben más lesz...

2014. február 27., csütörtök

III. GeSchneider.com BMW Találkozó / Tatabánya 2014. március 15.

Nemsokára itt a következő GeSchneider BMW találkozó!!

Az előzőről a beszámoló (és egyben egy kis kedvcsináló) itt:
http://bmwe46tumblr.blogspot.hu/2014/02/ii-geschneidercom-bmw-talalkozo.html


A tervezett programokról:

A nagy igényre való tekintettel a programok túlnyomó része az M1-es autópálya Vértesszőlősi lehajtójánál található McDonald’s/Burger King/CBA Sztráda mögötti aszfaltozott kőr pályán lesz megtartva!

9:00-9:30 Érkezés, szabad "aszfalt felmelegítés" :)
9:30-10.00 Pálya építés az ügyességi versenyhez
10:00-12:00 Szabad edzés az épített pályán
12:00-14:00 Időmérő futamok
14:00-14:30 Pálya bontás
14:30-16:30 Gyorsasági köridő mérő futamok
16:30-17:30 BURNOUT SHOW
17:30 átvonulás a Vértes Center tetőparkolójába
18:00 Felni kitartó verseny
19:00 Eredmény hirdetés / díj átadás

A kinti pályán lévő időtartam alatt DRIFT TAXI és PROFI VERSENY GOKART is lesz!!!

Gumizási lehetőséget is biztosítunk!

Időjárás függvényében az időpontok változtatásának lehetőségét fent tartjuk!

A Vértes Center tetején lévő tetőparkoló, az OBI áruház felől közelíthető meg:




2014. február 23., vasárnap

BMW E46 Vásárlás III/3. - Autóvásárás másik szemszögből, azaz milyen amikor a hóhért akasztják

Bevezetés, avagy miért is akasztják a hóhért?

Abban a furcsa helyzetben vagyok, hogy megtörténhetne, hogy olyan E-mailt kapok a blogomon megadott drótpostacímemre, hogy

"Kedves Blogíró!

Sokat olvasgattam a blogod... 

...végül az alábbi autót néztem ki magamnak: http://www.hasznaltauto.hu/auto/bmw/3-as_sorozat/bmw_3-as_sorozat_318i_touring_ii._bmw-kent_hasznalt_8_legzsa-7912992


azaz:  





Mit gondolsz róla? Te mit néznél meg rajta? Találsz-e valami furcsaságot? 

Segítségedet előre is nagyon szépen köszönöm!

Üdv.:
xyz leendő BMW tulaj"

Így szokott a tipikus olvasói levél kinézni, gyakran kiegészülve annyival, hogy kérik a vásárlói füzetemet is, amit anno én használtam vételkor.

Namármost jelen esetben abban a szituációban vagyunk, hogy akasztják a hóhért, azaz nekem kell a saját autómat mustrálni, és - mint ahogyan történt ez körülbelül már félszáz alkalomkor, amikor tőlem ilyet kértek - most is elég kritikus lennék.

Úgy állnék neki (a link, azaz a saját autóm linkje alapján), hogy

  • gondos tulaja lehet, 
  • megvan mind a 4 kulcs!
  • a számlák tömkelege (s nem csak a szervizkönyv) meggyőző
  • km reális (a 151.000 km nekem gyanúsabb, mint a 200 +!)
  • beltér szép
  • extrák kielégítő számban vannak
  • az ár elfogadható (és ha BMW fanatikustól való, akkor ne feledjük: ritkán ad el BMW fanatikus autót!)
  • Így összességében: egy rámoccanást (értsd: helyszíni megnézést mindenféleképpen megér) 
Most akik, ezt a fenti listát olvassák és már leveleztem velük, azok egy-egy bekezdésben található megjegyzésekben a velük folytatott levelezésem egy-egy szeletét olvashatják, ugyanis igen, én elsőre ennyit látnék a linkből.

A többi helyben, személyesen derülne ki.


Vásárló lehetséges kérdései

"Ha ilyen jó az autó, akkor miért adja el?"
Néhanapján előfordul, hogy a használtautó.hu-n feltűnnek a konkurenseknél drágább, azonban nem véletlenül drágább autók is, amik nem feltétlenül felszereltségük miatt drágábbak, hanem mert azon kis szeletét képezik a hahu-nak, amikor "fanatikus gazda, szeretett autója" kerül eladásra. Ezek az autók jellemzően hamar elkelnek, mert 
  • akik rég óta vadásznak egy kiszemelt típusra,
  • jó pár autót megnéztek, azok tudják, hogy
  • mennyit ér egy gondosan ápolt, végig szervizelt autó.
Ilyen autó volt - hogy ne a saját lovamat dicsérjem effektus legyen - Levente barátom legendás E39 V8 M5-je. Aki ismeri Levit tudja, hogy soha semmit sem sajnált a vasától, nála családtag volt az autó, akárcsak nálam a Marcsi. Aki viszont nem ismerte a tulajt, az ennek ellenére mégis képet kaphatott az autóról ha máshogy nem úgy, hogy (csakúgy mint nálam) minden számla, dokumentum, szervizpapír, stb. papírok dossziészámban álltak rendelkezésre!

Együtt a Bestia és a Marcsi 2012. tavaszán. Az együtt eltöltött időket jópár blogbejegyzésem megörökíti: az első mosás, az első BMW-s túra, mini-országos találkozók, stb. A Bestia 2012. augusztusában 234.000 futott km-errel kelt el egy kereskedésből. Azóta sorsa ismeretlen.


Visszatérve arra a kérdésre, hogy miért is adom el?
Nem kertelek, elmondom ami a szívemet nyomja és, ami az igazság: eljön az az idő - amit én anno a közeli barátaim kiváló autóinak árulásakor nem még értettem meg - hogy váltani kell, egyel előre lépni. Jelen esetben nálam ez azt jelenti, hogy 4 hengerről 6 hengerre váltok. 

Akik ismernek azok tudják, mert sokszor mondtam nekik, hogy nekem az autómmal egy nagy bajom van, mégpedig az, hogy nem (a BMW fanatikusokhoz illő) sorhatbenzin! Ennyi és nem több!
És nem azért adom el mert félek, hogy 10 km megtétele után széthullik a motor, vagy hogy kettényílik az ajtóm alja a több kilónyi rozsdától, stb. És ezt sokan (rokonok, barátok, munkatársak, szomszéd, stb.) nem értik, hogy minek kell egy jó autót eladni, most amikor mindent megcsináltam rajta? Ezt ők nem értik, és nem is várom el, hogy megértsék...

"Kinek ajánlom az autót?"
  • Először is azoknak, akiknek fontos az autó garantált előélete.
  • Másodsorban olyanoknak, akiknek kell egy megkímélt
  • gyári állapotában 100%-osan megőrzött,
  • kifogástalan belső-külső állapotú BMW.
  • Továbbá azoknak, akiket nem zavar, hogy nem hat henger van ott elöl, hanem csak négy, 
  • olyannak, aki még nehéz láb ellenére sem akar 10 liter fölötti fogyasztású 2000-es benzines BMW-t, illetve
  • a BMW-t szeretne, de egy nagyobb köbcentiset a fenntartási költségei miatt nem tart bevállalhatónak.
"Mehetek vele egy kört?"
Válaszom: nem! 

"Miért nem?"
Mert sajnos ismeretségi körömben történt meg az eset -  nem BMW-vel, de megtörtént - hogy mentek egy próbakört, és mivel az ifjú tulajjelölt nem ismerte az adott autó karakterisztikáját, így olyan helyen és úgy fulladt le, hogy majdnem baleset lett a dologból. Én - amikor ezt mesélték - fogadtam meg, hogyha egyszer eladom az autómat, akkor addig én fogom vezetni míg a másik a vevő a kezembe nem helyezi az autó árát. Onnantól azt csinál vele, úgy vezeti ahogyan akarja, mert ekkortól maximum a szívem fáj, hogy mi lett szegénnyel, de nem én viselem a felelősséget, illetve szenvedem el az anyagi kárt.

(Amúgy anno, amikor MARcsit vettem, akkor engem is úgy vittek, én nem vezethettem, de mondjuk nem is akartam.)

A kép akkor készült, amikor a kereskedésből 2012. január 14-én megvettem az autót. A Marcsin P-s rendszám van, jóllehet E-s rendszámmal is használhattam volna kb. 1 hétig. De én inkább a hazahozatal során a biztosabb P-s verziót részesítettem előnyben. 

Visszatérve a vezetésre: beindítom, megyünk vele egy karikát, lassítok, gyorsítok, fékezek, kanyarodok, belemegyek rázósabb (értsd: kátyús) helyre, hogy halljuk a futómű kotyog-e stb., de a volánt másnak át nem adom, még parkolóban sem!

Ha valaki akarja szervizbe is elviheti, kidiagoltathatja, festékrétegmérőzheti! 


"Az ár alkuképes?"